Summer Jamboree a szombathelyi Tófürdőn

A streetball pályán összecsapás zajlott, a szombathelyi Fidesz és a Pro Savaria politikusai szórták a kosarakat.

Egy nap csúszással ugyan, de idén is megrendezték a Summer Jamboreet a szombathelyi Tófürdőn. A résztvevők többek között strandröplabda, strandlábtenisz, tollaslabda, és idén újdonságként péntaque-ben mérhették össze tudásukat. A rendezvényen egy kötélhúzás erejéig nem csak civilek, de a Szombathelyi Rendőrkapitányság, a Szombathelyi Határőr Igazgatóság, Az Öntöde és a Galaxy csapatai is részt vettek.

Sérülés miatt szinte minden csapatból hiányzott valaki, és sajnos egy hirtelen jött tűzeset miatt a tűzoltóság csapata sem tudott eljönni. Azonban így is hatalmas küzdelmet láthattunk, ahol végül a galaxysok diadalmaskodtak. A második helyet a rendőrök szerezték meg, harmadik pedig az Öntöde csapata lett. A streetball pályán is összecsapás zajlott, itt a szombathelyi önkormányzat frakciói közül a Fidesz és a Pro Savaria politikusai szórták a kosarakat.


SUMMER JAMBOREE 2007
Végeredményei

MEGYEI STRANDRÖPLABDA BAJNOKSÁG

FÉRFI PÁROS

1. DICLAC Szakály János Bedőcs Gergely
2. MIKARSKA Bárdics Gergely Kőszegfalvi Dávid
3. BB Bodzer Attila Bodovics Árpád

NŐI PÁROS

1. LILI ÉS VIRI Sákovics Virág Katona Lilla
2. BAMBUCSA Koronczai Lilla Klonkai Gabriella
3. B ÉS B Soós Borbála Kiss Brigitta

VEGYES

1. XANI: Bárdics Gergő Gyimesi Ádám Juhász Dóra Kőszegfalvi Dávid
2. ISTENEK dr. Szendrő-Németh Tamás, Borsodi Gábor Tóth Szandra Szemes Barbara
3. MAFFIÓZÓK Foki Róbert Németh Péter Lazáry Fanni Kecskés Petra

MEGYEI STRANDKOSÁRLABDA BAJNOKSÁG

FÉRFI

1. NBA TV Szegedi Gergő Horváth Péter Vigh Balázs Gájer János Kiss Máté
2. F 250 Novák Tibor Koch Etele Pichler Gergely Gáspár Kornél
3. FOTEL Nemesvári Gábor Horváth András Vargyas Dávid SzabóDávid

NŐI

1. TRIPLA VODKA: Kapui Mónika, Mison Beatrix Tóth Éva
2. 170 MÉLY: Chratochvill Dóra, Chratochvill Renáta Szalai Dóra Bauer Dóra

VEGYES

1. SÜLTKRUMPLI Chratochvill Dóra Pungor Péter Esztergályos Róbert Novák Tibor
2. F 250 Novák Tibor Koch Etele Pichler Gergely Gáspár Kornél Kapui Mónikaf

MEGYEI STRANDLÁBTENISZ BAJNOKSÁG

PROFI PÁROS

1. Bokor Sándor Vida Szabolcs
2. Csercsics Tamás Kiss Csaba
3. Csercsics Imre Kovács Jenő

AMATŐR PÁROS

1. Bokor Sándor Csercsics Tamás
2. Kiss Csaba, Neizer Péter
3. Süle László, Vidos Péter

STRANDFOCI BAJNOKSÁG

1. BAJNOKOK
2. LAMI-VÉD PANNÓNIA
3. ÜGYES FIÚK

MEGYEI STRANDTOLLASLABDA BAJNOKSÁG

FÉRFI EGYÉNI

1. Lukács Zoltán
2. Neizer Péter
3. Tendli Csaba

NŐI EGYÉNI

1. Kapui Mónika
2. dr. Győri Adrienn
3. Unger Petra

PÁROS

1. Tóth Attila Tóth Fanni
4. dr. Győri Adrienn dr. Szendrő-Németh Tamás
5. Kapui Mónika Unger Petra

STRANDPETANQUE BAJNOKSÁG

DUPLETTE

1. SZAUNA Tendliné Péntek Beatrix Tendli Csaba
2. HELLO KITTY Németh Vivien Balogh Tamás
3. YOUNG HILLS Hegyiné Németh Andrea Hegyi Balázs

KÖZELÍTŐ VERSENY

1. Hegyi András
2. Tendliné Péntek Beatrix
3. Péntek Róbert

KOMMENTÁR

  • kb 200 aktív résztvevő
  • Frakció streetball:

1. helyezett: Pro Savaria: Molnár Miklós, Kovács Zsolt, dr. Szendrő-Németh Tamás
2. helyezett: FIDESZ : Marton Zsolt, Szakács Marcell, Lazáry Viktor

Sajnálatos módon a városvezetés frakciói a meghívás ellenére nem jelentek meg a küzdőtéren.

  • Hollósi Gábor Rendőrkapitány által levezényelt strandkötélhúzó bajnokság aratott legnagyobb sikert a nézőközönség előtt, ahol
    első helyezést ért el a Galaxy Fitness Club csapata,
    második helyezett lett a Szombathelyi Rendőrkapitányság csapata
    harmadik helyezett lett a Öntöde Sportcentrum csapata.
    negyedik helyezett lett a Szombathelyi Határőrség csapata

Az első helyezésért rendkívül kemény, több perces küzdelem zajlott a Galaxy és a Rendőrkapitányság csapata között, melyben a fergeteges hangulat közepette 2-1 arányban a Galaxy győzedelmeskedett.

  • A legnépszerűbb sportág idén is a strandröplabda volt, ahol 72-en neveztek.
  • honlap: www.summerjamboree.hu
    ahol megtekinthetőek az eredmények, fotók,
    várjuk a javaslatokat-észrevételeket, szponzorok jelentkezését

A rendezvény főszervezője, dr. Szendrő-Németh Tamás ezúton is köszöni a segítségét mindazoknak, akik kitartó, lelkes munkával önzetlenül segítettek abban, hogy az idei Jamboree is sok örömöt, és felejthetetlen pillanatokat szerezhessen kicsiknek és nagyoknak, és hogy építse a szombathelyi sportszeretők összetartozását.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Sport