A szervezők szerdán közleményben jelezték, hogy a július 22-i 41. Lidl Balaton-átúszáson a célba érést követően ezúttal is színes programok várják a résztvevőket, adta hírül az MTI.
Mivel tavaly már júniusban betelt az úszószámok 11 500 fős létszámlimitje, helyszíni nevezésre nem volt lehetőség, ezért nem érdemes sokat várni az előnevezéssel. Az ország legnépszerűbb nyílt vízi szabadidősport-eseményét csak ideális időjárási viszonyok között rendezik meg.
Tavaly a Magyar Sportújságírók Szövetsége "Az év szabadidős sporteseményének" választotta a Balaton-átúszást, amelyen 2022-ben több mint tízezer amatőr és profi sportoló vett részt az ország 1072 településéről. Az 5,2 kilométeres távot 1979 óta 217 402 fő teljesítette.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!