Lenullázza a közösségi életet az Orbán-kormány

Megfosztják az embereket a kulturális élettől a Demokratikus Koalíció szerint.

Drámai hatással voltak az Orbán-kormány megszorításai a magyar önkormányzatokra, amelyeknek számos közfeladatuk mellett a kulturális intézményeikre, vagyis a művelődési házakra, könyvtárakra, színházakra és múzeumokra is egyre kevesebb anyagi forrásuk jut.

Mára a kistelepülések művelődési házainak jelentős része bezárt, a még üzemelő épületekben pedig olyan hőmérsékletet kell fenntartani a hétszeres rezsiemelés miatt, hogy teljes könyvtárak mennek tönkre, vizesednek a falak és nem lehet rendezvényeket tartani, közölte lapunkkal a Demokratikus Koalíció.

Szerintük az Orbán-kormány meg akarja fosztani a megélhetési válságtól szenvedő embereket a kulturális lehetőségektől, mert el akarják sorvasztani az elégedetlen emberek közösségi életét, akik így elszigetelődnek egymástól és a világtól.

A Demokratikus Koalíció polgármesterei, alpolgármesterei és főpolgármester-helyettese azonban mind Budapesten, mind az általuk vezetett vidéki településeken a szociális helyzetétől függetlenül, minden egyes ember számára nyitva tartja a kulturális intézményeket, amelyek rezsimenedékként is szolgálnak az otthoni fűtésszámláikkal küzdőknek. A kulturális intézmények megfelelő mértékű pénzügyi támogatása az állam feladata, fogalmazott Barkóczi Balázs oktatási és kulturális árnyékminiszter.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet