LABDARÚGÓ NB II.
32. FORDULÓ
SZOMBATHELYI HALADÁS–SZENTLŐRINC 1–1 (0–0)
Szombathely, Haladás Sportkomplexum, 757 néző. Vezette: Kovács Imre (Becséri Gergely, Sinkovicz Dániel).
HALADÁS: Mursits – Nyíri, Csonka, Bolla, Devecseri – Zvekanov (Csenik, 63.), Rácz, Horváth R. (Mayer, 79.), Doktorics (Tóth M., 63.) – Borvető (Lencse, 79.), Molnár R. Vezetőedző: Michal Hipp
SZENTLŐRINC: Prokop – Erdélyi, Keresztes, Tamás L., Kiss-Szemán – Török (Papp, 46.), Havas (Radosevics, 83.), László D., Múcska (Daróczi, 46.) – Rétyi (Mervó, 73.), Grumics (Novák, 54.). Vezetőedző: Domján Attila
Gólszerzők: Molnár R. (50) ill. Havas (59.).
A Haladás az előző játéknapon az MTK ellen aratott bravúros győzelmet – a szurkolók arra számítottak, hogy kedvenceik a bennmaradásért küzdő Szentlőrinc ellen is begyűjtik a három pontot. Ám a vendég kellemetlen ellenfélnek bizonyult. Ennek megfelelően az első félidőben sok helyzetet nem láthattak a drukkerek. A vendég szervezetten futballozott, jól védekezett, semmi kockázatot nem vállalt fel - ezzel a stílussal pedig nem tudott mit kezdeni a Haladás. Fordulás után viszont felpörgette a tempót a házigazda, nekiesett ellenfelének, gyorsan meg is szerezte a vezetést. Ám az újabb Haladás-gól elmaradt. Sőt, egy szerencsés találattal egyenlített a Szentlőrinc. A folytatásban aztán már egyenrangú csapatok csatáztak, akadt helyzet mind a két kapu előtt. Végül a felek megosztoztak a pontokon. A döntetlen megfelel a meccs képének, a vendég nem érdemtelenül vitte el az egyik pontot Szombathelyről – a Haladás ezúttal keveset mutatott támadásban, írta meg a Nemzeti Sport.