Fogyasztói panasz nyomán az egyik vidéki városban vizsgálatot rendelt el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) több helyi töltőállomás árképzése kapcsán, adta hírül a Világgazdaság.
Jó hír az autósoknak, hogy a hét közepén a dízel és a benzin ára is csökkenhet. Lehetséges hatásai alapján a fogyasztók számára talán ennél is kedvezőbb fejlemény, hogy a GVH a benzinkutakat is felvette az ellenőrizendő szereplők listájára.
A versenyhatóság kiemelten figyeli az üzemanyag-kiskereskedelmi szektort. A GVH panaszeljárás keretében vizsgálatot indított az egyik vidéki város több töltőállomása tekintetében. A GVH a tiszta verseny őreként továbbra is mindent megtesz azért, hogy az infláció csökkenése a következő hónapokban is folytatódjon mind az élelmiszerek, mind az üzemanyagok területén. Ennek érdekében várhatók további hatósági intézkedések is
– közölték.A folyamat tehát valószínűleg nem áll meg itt, vagyis hamarosan újabb versenyhatósági intézkedések jönnek az üzemanyag-kiskereskedelem területén.
Addig elevenítsük fel az üzemanyagok árának utóbbi időbeli mozgását. A drágulás már az orosz–ukrán háború előtt megindult, a kormány ezért 2021 novemberében ársapkát rakott az üzemanyagokra. Ez volt a 480 forintos ársapka, emiatt is ment kezdetben a hőbörgés, hogy milyen magas áron fixálják az üzemanyag literjét. Aztán ahogy lenni szokott, hetek alatt hozzászoktak az emberek, s manapság talán még vissza is sírnák ezt az árat.
Mint írják, a lakosság így nem szenvedte meg, amikor – 2022 júniusában – 780 forint fölé szökött a 95-ös átlagára, s azt sem, amikor a dízel literjéért 2022 októberében 850 forintnál is többet kértek. A rekordértékekhez képest mára jócskán visszaestek az árak, s az újabb csökkenésekkel bőven 600 forint alá megy mindkét féle hajtóanyag ára.