Búcsúturnéra indul az Aerosmith amerikai rockegyüttes, a koncertsorozatot szeptemberben kezdik – jelentették be hétfőn az MTI beszámolója szerint.
A Peace Out című észak-amerikai turné szeptember 2-án kezdődik Philadelphiában, és negyven állomása lesz. Szilveszterkor Bostonban koncerteznek, ahol a banda 1970-ben megalakult, és január 26-án Montrealban fejezik be a körutat.
Azt hiszem, épp itt az ideje” – mondta az AP amerikai hírügynökségnek Joe Perry, az együttes gitárosa. Hozzátette, hogy a zenekar minden tagja elmúlt 70 éves, a legidősebb a 75 éves Steven Tyler frontember. „Itt a lehetőség, hogy megünnepeljük az ötven évet, mióta együtt játszunk. Nem tudhatjuk, meddig leszünk elég egészségesek az ilyesmihez. Jó ideje, hogy nem volt valódi turnénk. Sokáig játszottunk Vegasban, jó volt, de alig várjuk, hogy megint úton legyünk” – fogalmazott Perry.
Az együttes dobosa, Joey Kramer nem vesz részt a turnén, a tavalyi vegasi koncertek után szabadságot vett ki, hogy „családjával és egészségével foglalkozhasson”. Helyette John Douglas dobol majd a koncerteken, írja a Telex.
Az 1970-ben alapított Aerosmith négyszer kapott Grammy-díjat, 2001-ben felléptek a Super Bowl félidős műsorában, és beiktatták őket a Rock and Roll Hírességek Csarnokába is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!