Két BMW és egy Mercedes versenye vezetett egy kerékpáros halálához az Árpád hídon

Most kiadták a videót is róla.

Legalább 137 kilométer/órás sebességgel száguldott a biciklist halálra gázoló Mercedes, amelynek sofőrje korábban két másik balesetet is okozott - derült ki a rendőrség sajtótájékoztatóján, melyről a hvg.hu számolt be. Balogh Ádám ezredes, a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője szerint ugyanakkor nem egy előre szervezett, nagy létszámú gyorsulási versenyről van szó.

A térfigyelő kamerák felvételei szerint két BMW és egy Mercedes között alakult ki verseny, melynek végén legalább 137 km/h-val, kikapcsolt menetstabilizátorral haladó Mercedes a gyalogosok és biciklisek védelmére szolgáló cső- és szalagkorlátot letarolta és elsodorta a kerékpárost, majd a kocsi felborult és körülbelül 70 métert csúszott az úton.

A baleset áldozata szabályosan, kivilágítva közlekedett a bicikliúton, az ütközés következtében két végtagját vesztette el, majd kórházba szállítása után halt meg.

- közölte a rendőrség.

A Mercedes 33 éves sofőrjét kórházi ellátása után pénteken előállították, a rendőrség őrizetbe vette és indítványozta letartóztatását halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt. Mint kiderült,

"A Mercedes sofőrjének két anyagi kárral járó balesete volt korábban, tizenhárom büntetőponttal rendelkezett, több helyszíni- és közigazgatási bírságot kapott és szabálysértési eljárás is folyt már vele szemben".

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló