Magyar fejlesztésű drónt mutattak be, ezt kapja a honvédség

A sugárhajtású drónt kifejezetten katonai alkalmazásra fejlesztették ki.

A magyar fejlesztésű ProTAR pilóta nélküli repülőrendszert, azaz drónt mutattak a Bakony Harckiképző Központ nullponti gyakorló- és lőterén, a Veszprém vármegyei Hajmáskér közelében 2023. július 10-én - derült ki az MTI beszámolójából. A sugárhajtású drónt kifejezetten katonai alkalmazásra fejlesztették ki, a rendszer a hadsereg légvédelmi képességének fejlesztésére hivatott.

A magyar fejlesztésű ProTAR drón bemutatója
MTI/Vasvári Tamás

Porkoláb Imre dandártábornok, védelmi innovációért felelős miniszteri biztos elmondta, hogy az új technológia a nemzetközi piacon is megállja a helyét és mérföldkő a honvédség megújulása terén, olcsóbb és komolyabb teljesítményű, mint elődei.

A magyar fejlesztésű ProTAR drón bemutatója
MTI/Vasvári Tamás

Molnár Zsolt, a fejlesztést végrehajtó Rotors & Cams Zrt. vezérigazgatója a részletekre kitérve közölte, hogy az akár 500 km/órával kötelékben is repülni képes, 68 kilogrammos drónnal valós körülmények között szimulálhatóak a támadó repülőgépek. Repülési magassága a 6000 métert, üzemideje a 60 percet, kommunikációs hatótávolsága a 75 kilométert is eléri – közölte. A berendezés három részből áll: a légijárműből, a katapultból és a földi irányítóállomásból.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet