Többet kell fizetni a vasi szociális intézetekben

Felemelték a térítési díjakat a hónap elején a megyei közgyűlés által fenntartott szociális intézményekben. A Vas megyei szociális Intézetben a bentlakók általános nemtetszését váltotta ki a határozat, mely szerint az eddigi havi 52 ezer forintról 78 ezer forintra növelték az ellátási díjakat. A bentlakók kb 10 %-a képes saját jövedelméből finanszírozni ezt, a többiek a tartásra köteles hozzátartozókra számíthatnak csak, vagy vagyontárgyaikra terhelhetik ellátásuk költségeit. Fekete Árpád a szombathelyi intézet igazgatója elmondta, többször is lakógyűlést kellett összehívnia a bentlakók között, hogy a kialakulóban lévő indulatokat megfelelően kezelni tudják. Rosszabb a helyzet az Ivánci szakosított otthonban, ahol szintén 70 ezer felett kell fizetniük a rászorulóknak annak ellenére, hogy rossz és egészségtelen körülmények között ápolják az intézmény lakóit- mondta el Bebesné Bazsó Judit igazgatónő.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hírek