„A magyar egészségügyben mindenki beszél a szakdolgozókról, csak éppen velük nem beszél senki” – így foglalja össze az 1001 Nővér Facebook-közösség lényegét Ferenczi Tünde, aki 2015 óta Dániában él és dolgozik. Magyar Lilla Bécsben diplomás ápoló és szakoktató, emellett a Bécsi Egyetemen tanul ápolástudomány mesterszakon. Ketten viszik ma napi szinten a közösséget, amely az egészségügyi szakdolgozók helyzetéről, munkakörülményeiről és a lehetséges megoldásokról beszél.
Az 1001 Nővér nem kamara, nem szakszervezet és nem hivatalos érdekképviselet. Saját meghatározásuk szerint szakmai és társadalmi közösség, illetve véleményformáló fórum. A céljuk nem pusztán a panaszok összegyűjtése, hanem az egyéni történetekben visszatérő problémákból adatok és szakmai következtetések felmutatása.
A túlóra sokaknál már a rendszer része
Az 1001 Nővér több mint kétezer válaszadó bevonásával készített felmérést az egészségügyi szakdolgozók helyzetéről. A kérdőív a többi között a túlórára, jövedelemre, munkával való elégedettségre, a pályán eltöltött időre és a pályaelhagyási szándékra kérdezett rá.
A szerzők hangsúlyozzák: a felmérés nem országosan reprezentatív, ezért az eredményekből nem lehet kijelenteni, hogy ugyanilyen arányok jellemzik a teljes magyar egészségügyi szakdolgozói állományt. A több mint kétezer válasz ugyanakkor fontos jelzés lehet arról, milyen problémákat élnek meg a kitöltők.
A túlórával kapcsolatban például mindössze 14,1 százalék mondta azt, hogy soha nem dolgozik túlórában. 26,8 százalék gyakran, 12,5 százalék pedig nagyon gyakran túlórázik, további 21,7 százalék pedig néha vállal többletmunkát. A három kategória együtt 61 százalék.
A korösszetétel sem mellékes: a válaszadók 40,8 százaléka több mint harminc éve dolgozik vagy dolgozott az egészségügyben, további 22,9 százalékuk pedig 21–30 éve van a pályán. Vagyis a kitöltők közel kétharmada több mint húsz év szakmai tapasztalattal rendelkezik.
Ez egyszerre jelent komoly tapasztalatot és utánpótlási kockázatot. Ha a több évtizede pályán lévő szakdolgozók nyugdíjba mennek, nemcsak a létszámukat kell majd pótolni, hanem az általuk felhalmozott tapasztalatot is.
Minden második válaszadó elégedetlen
A munkával való elégedettségre adott válaszok sem túl rózsásak: a kitöltők 37,9 százaléka elégedetlen, további 14,1 százaléka pedig nagyon elégedetlen volt jelenlegi egészségügyi munkájával. Ez összesen 52 százalék.
A távozási szándék még erősebb jelzés. A válaszadók 28,4 százaléka az elmúlt egy évben komolyan fontolóra vette jelenlegi munkahelyének elhagyását, 19,6 százalékuk magát az egészségügyi pályát hagyná el, 26,1 százalékuk pedig mindkettőn gondolkodott.
A három kategória együtt azt jelenti, hogy a felmérés résztvevőinek közel háromnegyede valamilyen formában komolyan foglalkozott a távozás gondolatával. Ez természetesen nem országos pályaelhagyási arány, de egy munkaerőhiánnyal küzdő ágazatban nehéz figyelmen kívül hagyni.
Magyar Lilla szerint ezért nem lehet csak arra koncentrálni, hogyan képezzenek újabb szakembereket. A megtartás legalább ugyanilyen fontos.
Nem csak az orvoshiányról kellene beszélni
Az 1001 Nővér szerint az egészségügyről szóló közbeszédben aránytalanul sok szó esik az orvoshiányról, miközben a szakdolgozói hiány, a túlterheltség, a munkakörülmények, az eszközhiány, a bérezés, a képzés és a pályaelhagyás ugyanúgy meghatározza a rendszer működését.
Lilla Ausztriából, Tünde Dániából hoz összehasonlítási alapot.
Lilla szerint Ausztriában a szakdolgozók kompetenciái és felelősségi körei világosabban vannak meghatározva, és a szakdolgozók társadalmi és szakmai megbecsülése is erősebb. Ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy Ausztria sem tökéletes: ott is van szakemberhiány, és Dániához képest még ott is kevésbé erős az ápolás önálló szakmai szerepe.
Ferenczi Tünde szerint Dániában a különbség elsősorban nem abban van, hogy egyszerűen több pénz jut az egészségügyre, hanem abban, hogyan kezelik a dolgozókat, a hibákat és a szakmai egyeztetéseket.
Példaként a betanítást és a hibajelentést említi. A dán rendszerben szerinte a pályakezdő betanítása szervezeti feladat, nem pedig egy tapasztalt ápolóra rakott láthatatlan pluszmunka. A hibák esetében pedig nagyobb hangsúly kerül arra, hogy milyen szervezeti okok tették lehetővé a hibát, nem pusztán arra, hogy kit lehet felelőssé tenni.
„Az elhivatottság nem létszámnorma”
Az 1001 Nővér egyik központi állítása, hogy az egészségügyet nem lehet korlátlanul a dolgozók hivatástudatára építeni.
Szerintük a rendszernek nem abból kellene kiindulnia, hogy majd valaki bent marad, túlórázik, betanítja az új kollégát, pótolja a hiányzó eszközöket vagy megoldja azt, amit a szervezet nem tudott megoldani.
A saját felmérésük alapján az önkéntesek bizonyos feladatokban való bevonását sok szakdolgozó elfogadhatónak tartaná, de csak megfelelő képzés és szabályozás mellett. A válaszadók 41,7 százaléka támogatta ezt, további 29,2 százalék pedig csak nagyon korlátozott feladatkörben tartaná elfogadhatónak. A felmérés szerint azonban az önkéntesek nem válthatják ki a képzett szakdolgozókat.
Mit várnak az új kormánytól?
Az 1001 Nővér az új kormány egészségügyi intézkedéseit is kritikusan figyeli. A korábban adott válaszaikban azt kifogásolták, hogy kevés konkrét, nyilvánosan ellenőrizhető stratégiai tervet látnak, és többek között a szakdolgozói létszám, az utánpótlás, a bérezés és a kamarai működés kérdésében várnak konkrétumokat.
Azóta történt néhány konkrét lépés: a MESZK szeptember 8-án arról számolt be, hogy előkészítették az új szakdolgozói bértáblát, és felgyorsultak a Pénzügyminisztériummal folytatott egyeztetések. A kamara közlése szerint az egészségügy plusz 500 milliárd forintos ágazati finanszírozásának jelentős részét az egészségügyi dolgozók életpályájára és az új bértáblára fordítanák.
Az 1001 Nővér ugyanakkor éppen az ellenőrizhető részleteket tartja fontosnak: mikor, mi változik, milyen ütemezéssel, milyen forrásból és milyen eredményt várnak tőle.
A kérdés már nem csak az, ki jön, hanem az is, ki marad
Az 1001 Nővér jelenleg nem akar klasszikus szervezetté válni mindenáron. A csoport szerint előbb hiteles közösséget és működő érdekképviseletet kell teremteni, és csak utána érdemes azon gondolkodni, hogy ebből legyen-e formális szervezet.
A jövőjüket abban látják, hogy a szakdolgozók ne csak elszenvedői legyenek az egészségügyi döntéseknek, hanem ténylegesen beleszólhassanak azokba is. Ehhez szerintük rendszeres adatgyűjtésre, szakpolitikai javaslatokra, jogi segítségre, biztonságos bejelentési lehetőségre és a megszólaló dolgozók védelmére lenne szükség.
A saját felmérésükből pedig egyelőre ennyi biztosan látszik: több mint kétezer ember válaszolt, és közöttük egyszerre jelent meg a túlóra, az elégedetlenség, az idősödő szakdolgozói állomány és a távozás gondolata. A kérdés így nem pusztán az, hogy hány új ápolót lehet még kiképezni, hanem az is, hogy mitől maradna az egészségügyben az, aki már ott van.
