A Nagy Lajos Gimnáziumban nyílt meg az idei szombathelyi tanév

Polgármesteri beszéddel, önkormányzati és országgyűlési képviselőkkel, mégis szolidan.

Bár lógott az eső, de megkönyörült az embereken, így gond nélkül sikerült megnyitni a 2023/24-es tanévet a szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumban.

Itt Nemény András polgármesteren kívül megjelent több önkormányzati képviselő, sőt, a tankerület is képviseltette magát, de annak vezetője,

Városi tanévnyitó
Facebook

A polgármester diákkori kitűzőjét viselte büszkén, mint „ős nagylajosos”. Beszédében felidézte itt töltött diákéveit, és azt is elmondta, a mostani generáció ugyan más, de nagyon értelmes és toleráns.

Városi tanévnyitó
Facebook

Itt tapsot kellett volna kapnia, de nem kapott, ahogyan azt is csendben hallgatták a megjelentek, amikor a tanárok munkáját köszönte meg, nem említve, csak sejtetve mostani nehézségeiket.

Így, ezzel és ezek után nyitotta meg ünnepélyesen az idei tanévet.

Gáspárné Zsolnai Zsuzsanna igazgató szólt ezek után természetesen kijelentve: jó „nagylajosonak” lenni. Azt is hangsúlyozta, itt a diákok a felnőtt korban használható képességeket is gyűjtenek a tudáson kívül, ezért azt kérte, a diákok végezzék becsülettel munkájukat, és őrizzék meg a Nagy Lajos jó hírét.

Városi Tanévnyió 2023
Pataki Gergely

Ezzel az útravalóval – ami nem sok és mégis az - kezdi meg pénteken a tanévet a szombathelyi diákság. A Nagy Lajos Gimnáziumban 568-an, akik közül 139 az elsős.

És az eső még ekkor sem eredt meg.

Városi Tanévnyió 2023
Pataki Gergely

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet