Mániákusan vágyom Szombathelyen a színházcsinálásra – Interjú Jordán Tamással

– Az előzményeknél maradva, 91-ben volt az első határozat, – emlékezet rá Jordán Tamás – amikor Szombathely először kifejezte óhaját, hogy önálló saját kőszínházat szeretne alapítani. Azóta sem történt semmi. Áprilisban a közgyűlés megerősítette ezt a döntést, huszonhat igen és egy tartózkodás mellett. Nagyon nagy jelentőséget tulajdonítok annak, hogy végül a szeptemberi közgyűlésen a város képviselői ellenszavazat nélkül, teljes konszenzussal, huszonnyolc igennel meg is alapították a színházat. A mai politikai érában ez nagy ritkaság. A képviselők kifejezték a városlakók akaratát.

– Az ideiglenes játszóhelyként megjelölt Hemo (volt Helyőrségi klub) már nagyobb vitát kavart. Az épületet többen nem tartják alkalmasnak erre a célra. Jó pár éve, még Szabó Gábor polgármestersége alatt készült egy megvalósíthatósági tanulmány, amelyben sorra vették a város összes kulturális közintézményét, melyiket is lehetne a legideálisabban színházzá alakítani. A nyertes akkor az MSH lett. Most miért éppen a Hemora esett a választás?
– Ha arról lenne szó, hogy melyik intézményből lehetne a végleges színház-épületet kialakítani, akkor én sem a Hemot választanám. A mostani koncepció szerint azonban Szombathely új színházat szeretne, és csak ideiglenes játszóhelyet keres. Erre a célra szerintem a Hemo a legjobb. Az MMIK teljesen alkalmatlan, nem lehet olyan hellyé átalakítani, amiben én szívesen dolgoznék, ráadásul nagy beruházást is igényelne.

Gazdag életet élhet a Hemo, ha végre kezelésbe vesszük

– Az MSH-t miért nem javasolná?
– Ne is beszéljünk arról, milyen lehetetlen ennek az épületnek a színházterme, nem egyszer játszottam már a színpadán. Ha a város figyelembe veszi az én szempontjaimat is, márpedig úgy tűnik igen, akkor tudni kell, hogy nem csupán színjátszásra alkalmas helyet keresek, hanem – bár a szó már foglalt – egy agorának, igazi találkozóhelynek való teret. Egy olyan helyet, ahová napközben is érdemes betérni, mert gazdagon kínál eseményeket, amely több mint egy hagyományos vidéki színház. Ezek tudom, még csak szavak, amik mögött egyelőre nem jelenik meg tartalom, de dolgozunk rajta.

– Egy vidéki Merlint?
– Igen, egy hasonló hely az álmom. A Hemo pedig ki tudja szolgálni ezt a koncepciót, van egy hatalmas vendéglője, nagy terasza és egy előtere, amelyek mind alkalmasak arra, hogy érdekes programok helyszínévé válhassanak. Ha csak színházat szeretnék, akkor maradnék továbbra is a Nemzetiben, hiszen ott jó színészekkel és ideális körülmények között dolgozhatom. Mi másért akarnék Szombathelyen létrehozni egy másikat, ha magáról a színházról nem gondolnék többet, mint amit általában a szakma és az emberek? Én mániákusan vágyom itt a színházcsinálásra. Nagyon gazdag életet élhet a Hemo, ha végre kezelésbe vesszük.

– Optimista számítás szerint legkorábban 2013-ban nyílhat meg a szombathelyi színház, addig hat-hét évet kell várni. A képviselők közül többen a Hemo átalakítására szánt 500 milliót sokallják. Ha ennyit áldozunk egy ideiglenes játszóhely kialakítására, miért nem lehet már abból létrehozni a végleges színházat?
– A szombathelyiek fejében egy patinás polgári színházépület vágya él, oszlopsorokkal, páhollyal, csillárokkal és szőnyegekkel. Megértem, hogy ez a vágyuk. Ehhez képest a Hemo, a maga szocreál külsejével egy lidérces álom. Persze nem tudják, mit lehet belőle kihozni. Vannak építészek, akik értenek ahhoz, miként lehet „átcsomagolni”, megváltoztatni a megjelenését. Ötszáz millió forint sok pénz, sok mindent lehet belőle csinálni. Egyébként ebből az összegből nem lehet a végleges színházat felépíteni, ahhoz 5-6 milliárd szükséges.

– Azért meggondolandó, mi lesz később az épülettel…
– A városvezetésnek el kell döntenie, akarja-e a Mesebolt Bábszínházat vagy sem. Ha akarja, előbb-utóbb méltó helyet kell neki találni nekik. Az MMIK-ba besuvasztva, albérlőként működnek, ez tarthatatlan. A Hemo a későbbiekben nagyon jó hely lenne számukra. Megtarthatnák azokat az értékeket, amiket mi ott kialakítunk. Másrészt pedig maradhatna a Berzsenyi Dániel Főiskola színészképzésének gyakorlóhelye. Már az átépítéskor gondoskodunk arról, hogy tantermek, és tanári szoba is legyen bent. A felső részben például van már egy balett-terem is.

– Milyen konkrét átalakítások várnak a Hemora?
– Statikailag marad a nagyterem, de szeretnénk, ha a rendőrség felé hátrébb mehetnénk, és ha oldalszínpad lenne. Mert így szűkös. Ki kell alakítani a színházi működéshez nélkülözhetetlen jelmez-, díszlet- és kelléktárat. A hatalmas honvédségi konyhából is szeretnénk egy részt ellopni, hogy lehessenek irodák és egy próbaterem.

– Lent az oldalsó kisteremmel mi lesz? Kamarateremként funkcionál majd?
– Mostani formájában az iskola próbaterme lesz. Rendkívül fontosnak tartom, hogy egy jó belső színészbüfé is legyen. Lehet, megmosolyogják ezt az emberek, de valóban ott élnek a színészek, ezért fontos, hogy hangulatos és otthonos helyet tervezzünk oda.

Nem jó, ha a színházcsináló apuka szerződteti a lányát

– A társulat szerveződik már?
– Elképzelésem szerint 2008. január-februárjában egy országos "castingot" hirdetünk, a jelentkezettek kiegészülnének azokkal az ajánlkozókkal, akik a 2008. márciusi szerződtetések idején válnak szabaddá. A szerződések 2008. augusztus 1-jétől lépnének majd érvénybe. Az első bemutató 2008. decemberében lehetne. Egyébként sokan jelezték már, hogy jönnének. A város azonban – valahol ez is természetes – bombasztikus neveket vár az ő színházába. Bár gyökeresen más a helyzet most 2007-ben, mint 1980-ban volt, ám akkoriban a legendás kaposvári társulat színészeit sem ismerte senki. 1975-ben még senki sem tudta ki az a Koltai Róbert, Pogány Judit, és ki Lukács Andor. Semmit sem lehetett rólunk tudni, amikor elkezdtünk ott, a világtól elzárva dolgozni. Nem a nemzet akkori nagy színészei, Básti Lajos vagy Greguss Zoltán jöttek le közénk játszani.

– Leánya, Jordán Adél is színésznő, már színművészetisként is több ízben játszott a városban. Esetleg őt is üdvözölhetjük majd a csapatban?
– A Katona József Színházban dolgozik, jól megy neki a szekér, jól érzi ott magát. Szerintem mindenképpen rosszul venné ki magát ha idejönne, mert azt hinnék, hogy nem boldogul másként. Nem jó, ha a színházcsináló apuka szerződteti a lányát.

– Köztudomású, hogy egy átlag vidéki színészi fizetése nem túl magas, így rendszerint szinkronokkal és egyéb munkákkal kell, hogy bérük kiegészítsék. Szombathely az egyik legtávolabbi megyeszékhely a fővárostól. Három óra csak ide az út, ingázni innen nem valami ideális…
– Ezt a fő hátrányt én fő előnynek tekintem. Igazán jó színházat a semmiből lehet létrehozni, ott, ahol komoly műhelymunka folyik, tehetséges emberekkel, akiket még nem ismernek. Ingázó színészekből biztosan nem lehet jó társulatot szervezni. Attól, aki nap mint nap három órát utazik, megérkezik hatkor, játszik, aztán visszaül az autóba, és hazaszáguld, mit lehet várni?

– Lesz színészház is?
– A Wesselényi utcában egy szecessziós stílusú házban önkormányzati lakásokat újítanak fel, ott lesznek a színészlakások.

– Mennyire tervezik a társulat létszámát?
– 15- 18 főre mindenképpen, de 20 alatt.

– A stábról megtudhatunk valamit? Neveket?
– A legendás Omegából ismert Benkő László a színházcsinálásba is bevetette magát, és a színészképzésünkben is részt vesz. Egyik fő segítőm a Művészetek Háza volt igazgatónője, Czenki Zsuzsanna, aki az eljövendő színházban a közönségkapcsolatért és a fentebb említett koncepcióban szereplő kulturális „agóra” egészéért lesz felelős. Ebbe beletartozik az a nagy munka is, amit a hatezer bérletes megszerzése jelent. Feladata lesz még a térséggel és az egész megyével való kapcsolattartás. Terveink szerint ugyanis volánbuszokkal fogjuk idehozni a vidéki nézőket, a legkisebb településen is fel akarjuk venni a bérleteseinket.

– Az első évad miként áll össze, vannak már konkrétumok?
– Egy csonka év jön. Augusztustól szeretnénk, ha nyithatnánk, azonban az első bemutatót 2008. decemberében tervezzük. Abban a szezonban csak három nagyszínházi bemutatóra készülhetünk, és két vagy három stúdió-előadásra. A következő, már teljes évadban négy nagyszínházi bemutatóra és három-négy stúdiódarabra készülünk.

– Miből fognak működni, hogy áll össze a költségvetés?
– Az előzetes megállapodások szerint az üzemeltetésre évente 200 milliót fordít a város, ezt a jegyek- bérletek árával, illetve az állami normatív támogatással egészítik ki. Mivel az első évad csonka lesz, akkor 80-100 millióval kezdünk, de az állami támogatást elvileg már 2008-tól meg kell kapnunk.

– Kisegítő, jelmez- és díszlet-építő műhely is épül?
– Kis színház lesz a miénk. Az jár a fejemben, hogy Zalaegerszeggel kéne megállapodást kötni, ahol az ország egyik legnagyobb díszletgyártó műhelye üzemel. Bár még nem tárgyaltunk erről, de a Nemzeti Színházzal is gyakorta dolgozunk együtt.

Október 30-án Törőcsik Marival beszélget a Városi Tévében

– Addig is, amíg az első évad el nem indul, terveznek valamit az eljövendő színház népszerűsítéséért?
– Arra vállalkoztam, hogy minden hónapban lehozok egy ismert művészt, akivel a városi tévében, minden hónap utolsó keddjén Szombathelyről és színházról beszélgetünk. Október 30-án kezdünk, most Törőcsik Mari lesz a vendég. Nagyon gazdag lesz a névsor: jön Sinkó László, Blaskó Péter, Hollósi Frigyes, Bálint András, Fekete Ernő és Szabó Győző. Ez júniusig tart majd, egészen addig, amíg a színház el nem indul. Interaktív lesz, be lehet telefonálni és emailezni.

– Az idei évtől a Berzsenyi főiskolán a színészképzés tanszékvezetője. Mik az első benyomásai?
– Két évfolyamunk van, a diákok többsége nagyon odaadó és tehetséges. Szemben az eddigi gyakorlattal mi nem gondoljuk azt, hogy belőlük bölcsész szakosokat is képezni kell, mi a színészképzésre koncentrálunk, hétfőtől péntekig, reggeltől este tízig csak a színházzal foglalkozunk. A képzésben tíz tanár tanít: Blaskó Bori mozgást, Simó Sándor rendezést, Dúró Győző dramaturgiát, én mesterséget, a tanárok között van még Benkő László, Jeles András, Barták Balázs és Gyöngyössy Tamás.

– Tanít a színművészetin is?
– Nem. Székely Gábor személye volt az, ami engem arra ösztönzött, hogy ott tanítsak. Amióta más a rektor, nem vállaltam tanítást.

Miért épp Szombathely?

– Miért épp Szombathely? Miként találkozott a várossal?
– A nyolcvanas években Kaposvárról rendszeresen jártunk ide, külön bérletünk is volt. Később is gyakorta megfordultam Szombathelyen, a Művészetek Háza meghívására jöttem a Merlin Kommandóval, Sebő Ferenccel és Mácsai Pállal is. Igazából akkor fordult komolyra a várossal való viszonyom, amikor 2002-től Duró Győző lett a Karneválszínház művészeti vezetője. Azóta minden évben vagy rendezőként vagy színészként részt veszek a nyári munkában.

– Évek óta a Kőszegi Várszínház darabjait is rendezi…
– Öt éve, párhuzamosan a karneválszínházzal.

– Pályája, külső szemlélőként sikeresnek és kereknek tűnik. Megtehetné, hogy a Nemzeti Színház direktorsága után hátradől és élvezi a nyugdíjas éveket. Mi hajtja még is?
– Van egy kényszer bennem, hogy bebizonyítsam, másnak kell lennie egy város és színház kapcsolatának, mint amilyen általában. Ezt nem lehet máshol megcsinálni, csak ott ahol a semmiből, a nulláról lehet merőben újat építeni.

– Szombathelyen azonban akár egy jó mozira, vagy egy igényesebb közönségtalálkozóra is nehéz közösséget toborozni.
– Úgy vélem, itt a városban a hosszú határsávi létezés mély gyomokat hagyott. Érezni, az itt élőket évtizedeken át másodrendű állampolgárnak tekintették. Lehet, hogy tévedek: de szerintem ehhez a kisebbrendűségi érzéshez egy nagy bizonyítási vágy is társul: hogy ők sem alább valók sem Pécsnél sem Győrnél. A színház itt egy fontos szimbólum: egy beteljesületlen vágy, amely megvalósulásáért a város nagy erőket képes megmozgatni. Az, hogy az itt élők zárkózottak és visszahúzódóak csupán bélyegek, adott valaki valamikor is alkalmat arra, hogy mások legyenek? A színház most arra vállalkozik, hogy kinyissa a kapukat.

Kisfia nagy futball-tehetség, a helyi utánpótlásba készül

– Ön is leköltözik Szombathelyre?
– Természetesen. A Nemzetiben meghosszabbították a szerződésem, így június 30-ig még Budapesthez vagyok kötve. Sok dolgom addig azért még nincs itt. Utána jövünk. Cseppet sem vágyom már Pesten lakni. Napi másfél órát utazom Pesten, negyven perc oda és ugyanennyi vissza, pedig éjjel mindössze kilenc perc alatt megtehető az út. Eléggé kiábrándító.

– A család is költözik, úgy tudjuk, van egy kisfia?
– Igen. Adél, a lányom is Kaposváron született, oda járt bölcsödébe, óvodába, és ötödikes koráig iskolába is.
Lehet, hogy a sors könyvében meg van írva, hogy nekünk azért is kell Szombathelyre jönni, mert a kisfiam, Benedek, aki tíz éves, bele van zúgva a fociba. Szerénység nélkül mondhatom, nagyon jól játszik. Nyáron kétszáz gyerekből kettőt hívtak meg Milánóba, a Milan táborába egy hétvégére, ő volt az egyik. Szombathelyen erős a fociutánpótlás képzés, Illés Bélának is van egy fociakadémiája, kicsit idősebbeknek mint ő, de itt van a Lurkó is. Ráadásul hallottam, a Zrínyiben focitagozatos osztály is működik.

– Megvan már, hol fognak lakni?
– A Gagarin utcában van egy szintén önkormányzati épület. Az ott kialakítandó három lakás egyikét fogjuk bérbe venni.

„Nem gondolom már azt, hogy Szombathely után bármi is jönne…”

– Leköltözésével, és színházalapítási terveivel gondolom sokakat meglepett. Szakmai körökben milyen reakciókat kapott?
– Különbözőeket. Sokan meghökkennek, de akik nekem jó ismerőseim, azok megértik, mások meg találgatják, mi állhat a döntésem mögött. Ez számomra egy óriási kihívás, és remélem töretlen egészséggel és lelkesedéssel tudom majd csinálni. Nem gondolom már azt, hogy Szombathely után bármi is jönne, Hazataláltam itt, alig várom már, hogy leköltözzem.