Lámpákkal vásárol szavazatokat a szombathelyi városvezetés?

A Pro Savaria a Thököly utcába tervezett közlekedési lámpák ellen tiltakozott.

A bizottságok nem támogatták a tervet
A szombathelyi közgyűlés legutóbbi ülésén
történt, hogy a képviselők elfogadták Gyimesi József (ESZE) javaslatát, miszerint a Thököly utcában két helyen is közlekedési lámpákat szerelnek fel. A rendszer lényege, hogy az Aréna utcai kereszteződésnél és a Külsikátor meghosszabbításában a lámpák biztonságosabb átkelést biztosítsanak a gyalogosoknak. Az előterjesztés komoly vitát hozott, többen is vitatták a lámpák jogosságát, főként azért, mert a tervek szerint az alig száz méterre lévő Rákóczi és Bejczy kereszteződését körforgalommá alakítják át.

Molnár Miklós frakcióvezető a Pro Savaria hétfői sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, a döntés előtt a városfejlesztési bizottságban csupán egyetlen igen-szavazatot kapott az elképzelés. A pénzügyi és gazdasági bizottság sem fogadta el a tervet, sőt, a körforgalom miatt további vizsgálatokat javasolt. A képviselő elmondta, ennek ellenére a közgyűlés a koalíció 15 szavazatával támogatta a tervet, a kivitelezési határidőt 2008 szeptemberében jelölték meg.
Prugberger Emil, az érintett körzet képviselője a Savaria Fórum november 10-i számában megjelent cikkre utalva kijelentette, a terv szakmai szempontból sem támogatható.

A szakember ellenzi a lámpákat
A városi hetilap írásában Polgár Zoltánt, a Vas Megyei Balesetmegelőzési Bizottság titkárát idézte, aki elmondta, a gyalogátkelőhelyek miatt jelenleg is gyakran bedugul a Kiskar utcai körforgalom. Ha a Thököly utcában két helyen lámpák fogják meg a forgalmat, a dugók rendszeressé válhatnak. Polgár Zoltán hangsúlyozta, a körforgalmak gyorsabban vezetik el a forgalmat, mint a lámpás csomópontok, ezért a vegyes megoldás gondot okozna. A szakember úgy vélte, van más lehetőség is, például az út közepén járdaszigeteket lehetne kialakítani, vagy meg lehetne emelni a gyalogátkelőhelyek szintjét.

Prugberger Emil kijelentette, az általa megkérdezett szakemberek egyhangúlag ellenzik a lámpák kihelyezését, megalapozatlan, meggondolatlan lépésnek tartják. Ráadásul a rendszer kialakítása közel 30 millió forintba kerülne, miközben kátyús utak vannak a városban.
A képviselő kifejezte reményét, hogy a közlekedésfelügyeleti hatóság nem adja meg az engedélyt, úgy vélte, a város közlekedési rendszerét teljes egészében, átfogóan felül kellene vizsgálni.

Miben bízik a városvezetés?
Molnár Miklós hangsúlyozta, ismét politikai döntés született egy szakmai kérdésben, ami jellemző a városvezetésre. Úgy vélte, a városvezetés a szavazattöbbség megtartása érdekében teljesíti minden képviselő egyéni kéréseit. Márpedig „nem lehet úgy működtetni a várost, hogy a szavazatokat megvásároljuk a képviselőktől” – jelentette ki. Hozzátette, a koalíció abban sem volt partner, hogy az ellenzék javaslatára elhalasszák a döntést, annak ellenére, hogy a terveknek csak februárra kell elkészülniük.

A frakcióvezető hangsúlyozta, a gyalogosok védelmét szolgáló egyéb megoldások olcsóbbak is lennének.
A Pro Savaria Egyesület így arra kéri a közlekedési felügyeletet, hogy ne adjon engedélyt a lámpák felszerelésére. Molnár Miklós saját információira hivatkozva kijelentette, a városvezetés is ebben bízik, hiszen ők is látják, hogy rossz döntést hoztak, de a közgyűlési többség megtartása érdekében teljesíteniük kellett a képviselői igényt. A közeljövőben ugyanis a testület elé kerül a költségvetési rendelet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet