Májusban a 10,8 százalékos magyar infláció az EU kilencedik legmagasabbja volt, azóta viszont az áremelkedés 11,7 százalékra gyorsult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. viszont úgy számol, hogy ha nem lennének az árrögzítések, az EU legmagasabbja, 31 százalékos lenne a magyar infláció - számolt be a hvg.hu.
Elsősorban az energiaárak emelnék meg az inflációt: ha a földgáz ára világpiaci lenne, az 8,5 százalékponttal, az üzemanyagok árának elengedése 4,4 százalékponttal, míg a villamos energia 2,4 százalékkal. Ugyanakkor az élelmiszerárak elengedése csak 1,9 százalékos növekedést okozna.
Azt is kiszámolták, hogy ha a földgázért a piaci árat kellene fizetni, az 10 ezer forint pluszkiadás volna havonta átlagosan egy főre, a villamos energiánál 2800, az élelmiszereknél 2150 forint jön ki átlagban, illetve járművenként 20 ezer forint volna az átlagos pluszkiadás.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!