Pirul az orcánk, hiszen olyan főbűnt követtünk el, amit a szombat este reflektorfényben álló frontembere hol orrbavágóan kristálytisztán, hol a sorok közé befúrva ostoroz szövegeiben: hatásvadásztunk. Úgy gondoltuk, többen klikkolnak majd ide, ha beleírjuk a címbe a szélrózsa minden irányából hallható alter-pop slágerféleség címét, annak ellenére, hogy a Magashegyi Underground a moziaulában csak afféle szükséges plusz volt a Kaukázus zenekar mellett.
Lehetett is, hiszen mindkét együttest ugyanaz a szerző, Kardos-Horváth János köti össze, a már említett énekes-gitáros, sokadik benyomásra sem könnyen kibogozható új szereplője a magyarországi rétegzenei közegnek. (Képeink közt lásd a szőkébe hajló fiatalembert.)
Valaki, aki a savanyú magyar valóságot kiélezett elit-ellenességgel megéneklő dalszövegeiben példás költői rutinról tesz tanúságot, együttesének honlapján lapunkhoz hasonlóan röhögi körbe a Fonogram díjátadót, viszont lapunktól eltérően pöcköl bele egy jókorát a pályatárs Vad Fruttikba (amott a hírek menüpontban még több fricska olvasható tollából), élőben meg néha egyenesen idegtépő felkonfokat produkál. Egyszóval: erőteljesen megosztó személyiség, tehát nagyon is lehet belőle valaki.
A lírika viszi el hátán
A Kaukázusról összességében a koncert alapján már nem lehet hasonlót egyértelműen lenyilatkozni, de ezt írjuk félig a tökéletlen hangzás számlájára, félig pedig arra, hogy igazából semmi olyat nem hallunk, amit ezelőtt ne pengetett volna el valaki, nincsenek ragadós melódiák, a hazai indie-alter szcéna fejére új időszámítást hozó eredeti megoldások.
Lemezeiken azonban amiket kivétel nélkül ingyenesen letölthetővé tettek oldalukról, Kardos elmondása szerint már három évvel a Radiohead hasonló akciója előtt ez a fajta zenei sallangmentesség értelmet nyer: a szövegeket tolja előtérbe, amire szükség is van, mert azok viszont eléggé sokrétűek és -rétegűek ahhoz, hogy egyik-másik érleléséhez az ötszöri hallgatás is kevésnek bizonyuljon.
Beborozva ért el minket a Szeplős Váll
A rajongók persze nem fejtegetni mentek a moziba: a főleg tinédzser, főleg lányokból álló és főleg mozogni szerető közönség gyakorlatilag birtokba vette az első sorokat, s mire a Megasztárból már ismert Bocskos Bíborka végzet asszonya módjára előlép dalolni, hogy kreatív Yodából minden képzelő-erő velem van, már szép számban sorakoztak a borospoharak a színpad szélén.
Aztán még egy kis Kaukázus, egy kis visszázás (meg egy kapatos lány a sok közül, aki nekem könyörög, hogy ha már a színpad mellett kattintgatok, kérjem tőlük ezt meg ezt a számot persze jóérzésű ember ilyet a művészi szabadság tiszteletben tartása okán akkor sem csinál, ha lúdtollal csiklandozzák a bimbóját) és éjjeli egy körül már csend honol, ami azért érdekesen veszi ki magát akkor, amikor még éppen csak elkezdődik az éjszaka, és ott mocorog a lábban a bugizhatnék. Reméljük, legközelebb ezt is számításba veszik a szervezők.