A furcsa politikai akcióiról ismert Szabó Bálint Vas megyéből indult volt szegedi képviselő egy trombitával érkezett a Múzeum körútra, hogy megzavarja Orbán Viktor beszédét - írta az Index.
A lap tudósítása szerint minden lépését biztonsági emberek követik. Többen rákiabáltak a tömegből, hogy nem hallják tőle a miniszterelnököt. A trombitálás az élő tévés közvetítésekbe is behallatszott.
Szabó Bálint a magyar közélet egyik legfurcsább alakjának számít. A közelmúltban a Nyugat.hu podcast stúdiójának vendége volt.
Szabó Bálint elmondja, hogyan lett a magyar közélet egyik legfurcsább alakja 2023. November 12. 19:39 Szabó Bálinttal Roznár Gyöngyi főszerkesztő beszélgetett.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!