Nehezen hittünk a szemünknek a minap, amikor elektronikus postaládánkból egy olyan meghívó kandikált kifelé, ami az egykoron még közös platformon mozgó, ma már egymást ellenfelekként jegyző Fidesz és az SZDSZ ifjúsági tagozatának közös vitájára invitálta a sajtó képviselőit, mégpedig a tandíj témájában.
Léderer András, a szabad demokraták Új Generációjának elnöke a délután folyamán egy gyors sajtótájékoztató keretében már stabil álláspontjáról informálta a Centrum Áruház előtt megjelent médiamunkásokat: a tandíjra a minőségi javulás érdekében van szükség, ráadásul ennek felét ösztöndíjra fordítanák az intézmények a többit önmagukra. Érzékeltetésképp táblákat állítottak fel a Fő téren, amelyek egyik felén rogyadozó magyar egyetemeket, a másikon pofás nyugati tetsvéreiket láthatjuk. Kíváncsiak is voltunk, hogy a látványos demonstráció vajon szavakban is erős lesz-e.
Kedd este, a meghirdetett fél hetes időpontra egy kisebb osztálylétszámnyi, főleg politika-közeli érdeklődő az MDF-es Nagy Lászlótól Marton Zsolton át a két vitázó párt ifjú követőiig gyűlt össze a Művészetek Háza szalonjában, plusz egy csinos moderátor, aki először Léderer Andrásnak adta meg a szót.
Ő a népszavazás erős kritikájával nyitott: képviseleti demokráciában élünk, négy évente azért járulunk az urnához, hogy megválasszuk azokat a képviselőket, akik majd eljárnak a bajos ügyekben. De olyan nem túl egyszerűen átlátható kérdésekben, mint például a tandíj bevezetése, vajon bölcs dolog-e állampolgárokra bízni a döntést? És nem azért, mert egy átlag állampolgár buta lenne ehhez, csak egyszerűen képtelenség, hogy nyolcmillió ember bírjon azzal a tudással, ami ahhoz szükséges, hogy felelős döntést hozzon.
Népszavazás: meggondolatlan és felelőtlen
Léderer aztán ismét egy költői kérdésbe bújtatja, miért is tartja hihetetlenül demagógnak, felelőtlennek a Fidesz három népszavazási kezdeményezését: ismerünk olyan embert, aki önszántából szeretne bármiért is az életben többet fizetni, ha eddig direktben nem kellett? Szoktunk népszavazást tartani arról, hogy fizessünk-e adót, a parkolásért, vagy a boltban a kenyérért? Arról is meg van győződve, hogy ha a Fidesz kerülne kormányra, nem nagyon lenne más helyzetben, legfeljebb másnak keresztelné a dolgokat, például látogatási díjnak a vizitdíjat, képzési díjnak a tandíjat.
Amikor megkapja a szót, Szakály Gábor, a Fidelitas vasi elnöke arra figyelmeztet: van ám a népi kezdeményezésnek létjogosultsága az Alkotmányban, miért ne élhetnének vele, különösen, ha azt kétmillió aláírás szentesíti? Egyetért azzal, hogy a képviselők útján szól bele a nép a körülötte zajló folyamatokba, ámde teszik ezt mindaddig, amíg megbíznak képviselőikben, és amíg a képviselőik azokat az értékeket képviselik, amiket a választások előtt megígértek nekik.
Hazudtak vagy nem hazudtak? Szakály szerint de.
A fideszes politikus úgy gondolja azonban, nem is érdemes ezekről a kérdésekről vitázni, mert Önök, ti hazudtatok az embereknek 2006-ban. Hazudtatok, mégpedig azért, mert a kormányprogramban egyetlen sor sem szerepel a tandíjról. A magyar fiatalokat nem kéne lúzernek nézni, nem tollas a hátuk, és nem is szeretnék ha megkopasztanák őket folytatta Szakály, de már nem sokáig: miután idézte még Sándor Klára, majd az MSZP-s Arató Gergely két évvel ezelőtti ígéreteit a tandíjmentességről, közölte, hazug emberekkel nem vitáznak, és párttársaival egyetemben, látványosan és taps kíséretében kivonult a teremből. Aztán a tapsolók is követték.
Sajnálom, hogy a vitakultúra olyan mélyre süllyedt Magyarországon, hogy valaki elmondja az egyik oldalon a véleményét, majd utána feláll és kivonul mondta erre Léderer. Nagy kár mondtuk pedig mi magunkban, mert ebben a pillanatban az eddig minden adok-kapokban keményen odasózogató ellenzék nem erősnek, hanem akaratgyengének és érvekben soványnak tetszett. (Ki tudja, talán Debrecenben, a Kósa Lajos aurája alatt nevelődő Fidesz-ifjak tökösebb gyerekekként tették volna most oda magukat, de hiába, onnan nyugat felé fokozatosan haladva egyre nagyobb trend a kivonulós bojkottosdi).
Hazudtak vagy nem hazudtak? Léderer szerint nem.
Szerencsénkre az értelmesebb vitapartnerek a teremben maradtak, így nem ment füstbe a terv, és volt, ki kérdéseket szegezzen az Új Generáció fejének. Előtte azonban ő még elmondta: az SZDSZ programjában most is, korábban is félreérthetetlenül szerepelt a tandíj bevezetése emlékeztetett a Magyar Bálint 2002-es kinevezése körüli vitákra, amikor szinte ölre mentek a kérdésben az akkor még ellenző szocikkal , tehát azt mondani ezek után, hogy az SZDSZ nem volt világos a tandíj kapcsán, szerintem egy kicsit meredek.
Az ifjú szabad demokrata mondandójának gerincét az a többször is visszatérő motívum adja, hogy most mi fizetjük az adónkból olyanok taníttatását, akikhez kissé nyersen szólva nincs sok közünk. Az érthetőség kedvéért sztorizni kezd: én történész szakra járok. Az ELTÉn majdnem háromszázan kezdtük az évfolyamot. Na de van értelme annak, hogy csak itt évente ennyi történészt képeznek, országosan pedig több, mint ezret, mindezt az önök adójából? De ha én esetleg egy nagyon tehetséges történésszé válnék, akkor annak anyagi előnyeit önök így sem fogják élvezni. Ha ez így van, akkor az a minimum, hogy én magam valamennyit belepakolok, mert ez egy befektetés, amiből leginkább én fogok gyarapodni.
Ma még rengetegen vannak, akik fél év után otthagynak egy szakot, pedig az mondjuk 400 ezer forintjába került a központi költségvetésnek. Ha bejön a tandíj, akkor viszont kétszer is meggondolja bárki, hogy hova jelentkezik. Ezzel Léderer szerint a tudatosságot ösztönzik: a "büfé-ruhatár" szakokra már nem feltétlenül akarnak majd menni a diákok, mert igenis sokallni fogják azt az összeget. Sőt, az SZDSZ ezzel gondolja leszabályozni a gyenge szakok túlkínálatát is.
Egyik sajtós kollega felvetésére, miszerint nem kéne-e először a szolgáltatást vagyis a felsőoktatás színvonalát rendbetenni, kiszórni a bugyuta szakokat, és csak utána kérni a számlát, Léderer elmondta: a rendszerváltás egyik ideális hozadéka épp az volt, hogy az állam ma már nem nyúlkálhat bele kedvére az intézmények képzési kínálatába, legfeljebb a munkaerőpiac igényeihez próbálhatja idomítani azokat annyiban, hogy a túltermelő szakoknál mint a jogász, közgazdász lejjebb viszik az államilag finanszírozott helyek számát, míg a műszaki pályákon emelik ugyanezt.
Van, aki súlyos diszkriminációnak tartja - érkezik a cáfolat
Egy másik vélemény szerint a kormány a tandíjjal újabb numerus clausust hozott létre, ami nem etnikai alapon, hanem a pénztárca vastagsága alapján válogat. Léderer Andrásnak fáj ez az analógia, ezért siet kihangsúlyozni, hogy a legjobban tanuló 15 százalék tandíjmentességet élvez, és a leghátrányosabb helyzetű tíz szintén. És ha nem is fér be valaki egyik kategóriába se, akkor ott van még az ösztöndíj, ami nem párezer forint lesz, mint manapság.
A véghajrában a széksorokban szintén helyet foglaló Sági Józsefnek aki arról tájékoztatta Léderert, hogy őt bizony nem sikerült meggyőznie egy mögötte ülő, a hatvanas években történész szakot végzett hölgy mutatja meg az egyetemi indexét, benne: százötven forint havi tandíj.
Ez igenis arra jó, hogy az egyetemre-főiskolára bekerült fiatalokat inspirálja, hogy tanuljanak. Másfelől lehet, hogy felületesen olvastam el az Alkotmányt, de szeretném tudni, melyik paragrafusban van leírva az, hogy a felsőoktatás ingyenes? Mert az le van írva, hogy a szülő köteles gondoskodni gyermekének oktatásáról, de hogy ez ingyenes, arról szó nincs - halljuk, és csomagolunk lassan. A beharangozott vitapartnernek meg egy protokoll könyvet csomagolnánk, bár jobban örültünk volna, ha szimplán csak a helyén marad, és jól megmondja. Ha meg tudja.
