Évtizedek óta fogadja a városba érkezőket és búcsúztatja a Szombathelyt éppen elhagyókat az a Végállomás Klub épületét díszítő falfestmény, amitől valamivel barátságosabb hangulata lesz a szürkés külvárosi résznek a Körmendi úton.
Ki tudja, hányan várták már itt a buszt a műszak után, hogy hazavigye őket, vagy hány diákba hasított bele, amikor megpillantotta a képet: „beértünk Szombathelyre, mindjárt matekdoga.”
Több mint 30 éve figyel minket a falról ez a fiú és lány. Papp Zoltán tulajdonostól megtudtuk, annak idején rajzszakos főiskolások festették fel alpinista technikával, mert a tanulás mellett egy ilyen cégnél dolgoztak.
Elsőre talán azért nem ugrik be sokaknak, hogy a murális mű egy részlet a képzőművészet egyik legismertebb alkotásából, mert a fiatalok nem a központi alakot másolták le a képről. Az eredeti Sandro Botticelli Vénusz születése című vászonképe, amin persze Vénusz van a középpontban.
A fiú és a lány, akik Szombathely emblematikus épületének falán helyet kaptak, valójában Zefír szélistenség és Aura, a szellő. Vénusz a mitológia szerint a tenger habjaiból született. A kép azonban már a történet további részét ábrázolja, ahogy Vénuszt egy kagylón állva Zefír és Aura Ciprus partjaira fújják.
A partra érkező istennőt az évszakokat megtestesítő Hórák egyike fogadja, akit néha a három grácia egyikével azonosítanak. Kezében tavaszi virágok és lepel vár Vénusz felöltöztetésére. Milyen más évszakban is születhetne a szerelem, ha nem tavasszal? A szélben repkedő üde rózsák arra a legendára utalnak, mely szerint a rózsa Vénusz születésekor virágzott először, ezért is jelképezheti mind a mai napig a szerelmet.
Botticelli az 1480-as évek Firenzéjének egyik legnépszerűbb festője volt, akit a várost vezető Mediciek is sokat foglalkoztattak. A Vénusz születése címen híressé vált mű is az ő megbízásukból készült, valószínűleg egy nyaralójukat díszítette. Ezért is van a korban még inkább szokásos fatábla helyett a könnyebben szállítható vászonra festve.
Az itáliai reneszánsz egyik legismertebb alkotása a firenzei Uffizi Képtárban látható, általában csak egy pillantást lehet rá vetni, mert olyan sűrű a tömeg előtte.
Hogy miért pont ezt a részletet festették fel, nem tudta megmondani Papp Zoltán, ugyanis akkor tulajdonostársa Nagy Gábor volt kapcsolatban a fiatalokkal. Nagy Gábor azóta sajnos elhunyt.
De nemcsak a Végállomás külsejéről, hanem a belső díszítéséről is készítettünk néhány fotót, ha már ott jártunk.
A mostani belső dizájn jóval később került a falakra, mint a Botticelli mű részlete. Bognár Róbert az alkotó, aki sokat járt annak idején a klubba. Több szombathelyi étterem, kávézó belsejét álmodta már meg, tetoválóként is sokan ismerik.
2006-2007 körül kapta a felkérést, hogy alkossa meg az új végállomás logót és találja ki az új dizájnt. Célja a rock-metál életérzés ábrázolása volt.
„A fémzene jelleg miatt jutott eszembe a fémes, szegecselt lemezes hatás. Az ajtóktól a falakon keresztül mindenhol ezt festettem fel” – mondta Róbert.
Metálvillás kéz, kaszás, aki mutat be a koncertterembe, farkasmotívum, halálfej, motorok, színpadrészlet, bakancsnyom a backstage ajtaján. A rocker- és metálos szubkultúrák legismertebb szimbólumai köszönnek tehát vissza.
A belső részen a buszülések adnak egyedi hangulatot a helynek. A körülöttük lévő falakat úgy festette meg Róbert, hogy aki leül, annak olyan érzése legyen, mintha egy buszból nézne kifelé, ami egyébként a pokolba tart.
Az ülések és a Halor Welcome to Hell című albuma adta ehhez az ötletet.
Róbert többféle technikával dolgozott. Stencilezéssel, maszkolással, de szabadkézzel is sokat festett. Fújópisztolyt, ecsetet is használt.
Visszatérve a homlokzathoz, akinek eddig még nem tűnt fel, most már annak tudatában roboghat el a Végállomás épülete mellett, hogy egy Botticelli mű részletét látja. Szombathelyre gyakran mondják, sokat fúj itt a szél, szeles város. Talán ezért került fel Zefír szélistenség és Aura, a szellő? Ez csak találgatás, de ha valaki tudja a valódi magyarázatot, írja meg nekünk!
