Villámgyorsan fogynak a dohányboltok, már csaknem 700 településen nem lehet cigarettát venni

Az is kiderült, hol szűnnek meg a trafikok.

A dohány-kiskereskedelmi ágazat 2013-as átalakítása óta most van a legkevesebb trafik az országban - írja a 24.hu Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) adatbázisa alapján.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

2013-ban az induláskor 5972 trafik volt, 2014-ben már 6355. Ehhez képest ma 660-nal kevesebb helyen lehet dohányterméket vásárolni. Éves alapon is látszik a visszaesés, a 2023 novemberében üzemelő 5797 dohánybolthoz képest ma már több mint százzal van kevesebb Magyarországon.

Megjegyzik, rohamosan nő azoknak a településeknek a száma, ahol nincs dohánybolt.

  • 2022-ben még 554,
  • 2023-ban 603,
  • 2024 végén pedig már 675 olyan magyar települést tartott számon az SZTFH, ahol nem lehet dohányterméket kapni.
  • Mindegyik érintett település község. Valószínűleg a leginkább az elnéptelenedő településeken szűnnek meg sorra a trafikok, ott, ahol a nagyon kevés dohányfogyasztó számára nem éri meg fenntartani a dohányboltot még akkor sem, ha mondjuk kocsmákban működtetik azokat – ez utóbbiakból is eltűnik az élet már.

    Az elnéptelenedő települések mellett közrejátszhat az is, hogy sok helyen egymás közelében volt két trafik, ahogy az is, hogy sokan lemondanak a cigarettázásról, igaz, a hevítéses dohánytermékek piaca eközben csúcsra pörög.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Hírek