Miskolcon már az időutazásra is lehet kombinált bérletet venni

Egy kis zavar támadt a kontinuumban.

A Facebookon futottunk bele az alábbi bejegyzésbe, amelyen a Miskolci Városi Közlekedési Zrt. kombinált havi bérlete látható. A kiállítás dátuma szerint 2025. január másodikán váltották meg, ehhez képest a gép az érvényességi időnek az 1899. december 30-át adta meg, vagyis csak az ezt megelőző időpontokban használhatjuk. Mivel az MVK honlapján nem találtunk arra utaló jelet vagy bejegyzést, hogy a buszaikat fluxuskondenzátorokkal szerelték volna fel, így az még kérdés, hogy miként biztosítják az utasaiknak a fapados időutazást.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Humor