Kicsit a semmiből jött a szombathelyi Weöres Sándor Színház új darabja, a Flóra - Kétes létben a bizonyosság. Nincs mögötte egy neves rendező, csak a színház fiatal színészei, akik közül Sipos László Márk szerkesztőként, rendezőként és József Attilaként is szerepel a stáblistán.
A darab alapvetően Illyés Gyuláné: József Attila utolsó hónapjairól című könyvére épül, adalékként pedig minden fellelhető dokumentumot és néhány verset is felhasználtak. A könyv maga nem a nagyközönségnek készült, az 1960-as évek elején vetette papírra visszaemlékezéseit Illyés Gyuláné, azaz Kozmutza Flóra, méghozzá a saját lányának, és csak 1987-ben jelent meg, a költő halálának ötvenedik évfordulójára.
Kozmutza Flóra naplófeljegyzései képezik a mű alapját, hűen tükrözve a tényeket. Emellett 45 levél is megtalálható benne, ezeket József Attila írta Flórának, így pedig nem csak hiteles, hanem nagyon személyes is ez a könyv.
Egy nagy közös Rorschach-tintafoltteszt
A könyvhöz képest a Flóra - Kétes létben a bizonyosság nem vállal túl sokat, csak annyira enged a színháznak, mint műfajnak, amennyire feltétlenül szükséges. Egy grammal sem áldoz fel többet a dokumentarista leírásból a kelleténél. S bár fizikai képtelenség lett volna az egészet színpadra állítani, az adaptáció kiváló lett. Jó érzékkel dramatizálták a pszichológiai és érzelmi konfliktusokat egyaránt.
Mindezekre nagy szükség volt, mivel ez a dráma a magyar irodalom egyik legtragikusabb szerelmi történetét mutatja be. Némi humorral azért oldották, hogy ne legyen a végletekig olyan nyomasztó, mint az valójában lehetett - elég csak beleolvasni József Attila Szabad-ötletek jegyzékébe.
Viharokban, ostromokban
Alapjáraton a történet két fő szálon fut, de vannak kiegészítések. Folyamatosan ugrálunk előre az időben, hol napról-napra, hol nagyobb kihagyásokkal hónapokat. Bár a darab két főszereplője Kozmutza Flóra (Mari Dorottya) és Illyés Gyula (Domokos Zsolt), a figyelem folyton vissza-visszagravitál József Attilához (Sipos László Márk).
Se veled, se nélküled kapcsolatok ezek. Flóra egyrészt egy ostromlott lány, akire József Attila ráerőszakolja a gyermekien túlzó szerelmét, mellyel végül célt ér. De nem ő az egyetlen kérő, mert a háttérben Illyés Gyula is szemet vetett a lányra, ám a két férfi közé mégsem ez a szerelmi háromszög ver éket. József Attila egy sokkal banálisabb ok miatt lobban haragra egykori legjobb barátjával szemben, melyet csak a szanatóriumban tud elengedni 10 évvel később.
Ami valóban látványos, az Illyés Gyula karakterének fejlődése. Igazán sohasem tudott haragudni barátjára, sérelmei ellenére is képes lett volna lemondani a saját boldogságáról és átengedte volna Flórát barátjának. Hogy ez végül nem így alakult, nem rajta múlt.
Talán azért nem, mert az embernek végig az az érzése volt, hogy Flóra csak akkor képes egy férfit szeretni, ha az elesett, gyenge és sérült. Mintha mindig csak megmenteni igyekezne szíve választottját, ám mind József Attilával, mind pedig Illyés Gyulával kudarcot vall. Eme sikertelenség pedig folyamatosan ott tépi és emészti belül, ő pedig csak áll előttünk, és egyre erősebben igyekszik mindezt magába fojtani.
A létra is Eiffel-toronnyá szelídül
A színpadi kép visszafogott és minimalista. Középtájt egy létra, színészenként egy-egy szék, kétoldalt pedig egy-egy asztal. A korhű ruhákban mindenki kimért és elegáns, mint egy ultrakonzervatív divatbemutató.
Az időugrásokhoz és József Attila mentális állapotának leképezéséhez létrára helyezett képeket és Rorschach-tintafoltokat használtak. Remek ötlet, mert az absztrakt ábrák, a fekete és a vörös foltokkal túlontúl is beszédesek tudnak lenni, József Attila többször sajátos módon fejti meg ezek tartalmát. A kezében pedig folyton ott van egy ceruza, melyet kényszeresen farag, de olykor a cigarettát is ez jelenti, s alkalomadtán még rendeltetésszerű használatban is részesül.
A drámai hatást erősíti, hogy nem csak elmondott versek szerepelnek a darabban, hanem elénekelt versdalok is. Utóbbiak a "sebőzést" idézték fel bennem, ami egy tízpontos mutatvány. A darab végén egy hegedű is előkerül, amelyet Mari Dorottya meg is szólaltat. Az látszott, hogy nem akkor vette a kezébe először a hangszert, hanem a színészeten túl a zene felé is kellő alázattal fordul.
A darabnak azonban jól áll ez a letisztultság, mert minden, ami a színen van, jelentőségteljes, és amúgy sem a helyszín a lényeg, hanem a színészi játékok.
A Kicsi, a Nagy, az Artúr és az Indián
Mint minden szentnek, Sipos László Márknak is maga felé hajlott a keze. Az előadás során mindig kicsit ellopta a show-t. Ez pedig nem teljesen hiba, hiszen József Attila pont ilyen személyiség lehetett: figyeleméhes, aki mohón vágyott minden morzsányi gondoskodásra, édesanyja szeretetét keresve minden nőben. Sokszor infantilis, már-már beteges módon ragaszkodik Flórához, máskor agresszív és mindezt átmenetek nélkül is képes produkálni.
Ellenpontként pedig ott van Mari Dorottya, aki Flóraként, mint egy kőszikla áll ebben a tomboló érzelmi viharban. Tudja, hogy egy percre sem inoghat meg, mert szerelmes(ei) még a saját maguk által gerjesztett szellőt sem képesek egy fix pont nélkül átvészelni. Közben pedig látszik rajta, hogy vívódik önmagával, viaskodik és próbál mindig, mindenkinek megfelelni. Igazi drámai hős, akit bukásra ítéltek, de ezt emelt fővel viseli.
Domokos Zsoltról a Hófehérke és a hét elgyötört törpe című rádiókabaré jutott eszembe, azon belül is Bácsalmási színművész karaktere, aki egy gázsiért játssza a hét törpét, meg a gonosz mostohát is. Mert ő az, aki a darabban ha kell, akkor Illyés Gyula, aki méltán van ott a legnagyobbak között, de ha kell, akkor köpenyt ölt magára és máris orvos, vagy kalaposan Ignotus Pál személyesen. És mind a fő, mind a mellékszerepeiben brillírozik, minden karakterének megvan a maga manírja.
Az összhang minden irányban jól működik, rezonálnak egymásra és a közönségre is. Az mindvégig érződött, hogy ez a darab kicsit mindannyiuk szerelemgyereke.
Agnus dei = Isten báránya
A darab során azonban végig nyugtalanított valami azon túl is, hogy egyes nézők viccesnek találtak az emberi szenvedést, a fokozódó tébolyt, egy embertársuk halálvágyát és -tusáját. Azonban, ahogy József Attila infantilis módon kapaszkodik Flórába, mintha csak ő létezne a világon, fájdalmasan ismerős érzéseket keltett bennem. Kínos és felettébb elgondolkodtató volt a felismerés, hogy esetleg magam is hasonló érzelmi mintázatokat követek a mindennapjaimban.
Ez a szembesülés nemcsak a darab mélységét mutatja meg, de egyúttal elém tárt egy felszabadító felismerést is, hogy ne csak József Attila, hanem saját életem tükörképét is meglássam a színpadon. Ez pedig bizonyítja, hogy mennyire bonyolult és sérülékeny az emberi érzelemvilág.
Éppen ezért olyan megragadó ez a színdarab, mert nem csak a régmúlt elevenedik meg a deszkákon, de felveti azokat a kérdéseket is, amelyek ma is éppoly érvényesek és univerzálisak. Miként szeretünk? Hogyan vállalunk felelősséget másokért és önmagunkért? Létezik-e egyensúly önzetlenség és önérdek között?
Kozmutza Flóra és József Attila kapcsolatának ábrázolása azért annyira hatásos, mert túlmutat a terapeután és a költőn; a nézők gyakorlatilag saját életük küzdelmeit látják, láthatják viszont. A zsenialitás pedig ott jelenik meg, hogy nem csak irodalmi és drámai mélységet kínál, hanem emberi közelséget is. Ezzel együtt pedig lehetőséget ad némi önvizsgálatra is, hogy mit is viszünk magunkkal a kapcsolatainkból.
Persze tökéletes darab nem létezik, és a Flóra - Kétes létben a bizonyosság sem az. Vannak hibái, egészen aprók, és egy-két nagyobb is. Talán lehetett volna bátrabban meríteni a Szabad-ötletek jegyzékéből, mert az az érzésem, hogy egy önkívületi állapotban lévő József Attila nem lett volna annyira visszafogott, mint amit a darab sugallt.
Ennek ellenére remélem, hogy a Weöres Sándor Színház műsorára tűzi még ezt a darabot, mert kellően elgondolkodtató. Aki teheti, váltson rá jegyet!
