Már nem tudott elindulni a londoni útjára Szabó Bálint, ugyanis az ügyvédje irodája előtt lecsapott rá a rendőrség és őrizetbe is vette - számolt be a Blikk. Szabó ellen már a tegnapi napon rendőrségi körözést adtak ki - melyre a lap egyik olvasója hívta fel a figyelmet. A lap beszélt is Szabóval telefonon, aki elmondta, hogy ő is most értesült a fejleményekről.
A korábbi ügyem lezárult, elviekben szabadon utazhatok, és az útlevelemet is sikerült rendezni – nyilatkozta kedden a lapnak. Hozzátette, hosszú idő után először tervezett külföldre utazni. Szabó hangsúlyozta, hogy nem szökni készült, mindössze két napra utazott volna Londonba egy üzleti találkozó miatt. Elmondása szerint hétfő este csekkolt be, de a körözés ezt követően, kedden jelent meg ellene.
Szabó kedden épp az ügyvédjéhez érkezett meg, hogy tisztázza a helyzetét, amikor lecsapott rá a rendőrség.
A körözés alapja magánlaksértés, amely Szabó szerint egy korábbi esethez kapcsolódhat, amikor megpróbált bejutni Orbán Viktor édesapjának Hatvanpusztán lévő birtokára.
Szabó korábban traktoros demonstrációiról a Hősök terén és Orbán Viktor zaklatójaként vált ismertté. A volt szegedi önkormányzati képviselő korábban több hónapot töltött letartóztatásban, miután megzavarta Orbán Viktor konvojának haladását, veszélyeztetve a védett autók biztonságát.
A Szombathelyen született Szabó Bálinttal korábban a Nyugat.hu podcastet Szabó Bálint elmondja, hogyan lett a magyar közélet egyik legfurcsább alakja 2023. November 12. 19:39 is készített, melyből kiderül, hogyan lett belőle a magyar közélet egyik legfurcsább alakja.