Táncházak, gyermekfoglalkozások, komoly- és könnyűzenei koncertek, túrák

Programok Szombathelyről és a megyéből.

Szombathely

Január 17. péntek, 18.00 - Patrick Ness – Siobhan Dowd: Szólít a szörny - traumajáték középiskolásoknak és felnőtteknek - Ady tér 5.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

A Weöres Sándor Színház és a Mesebolt Bábszínház közös produkciója.

Együttműködő partner: a Kabóca Bábszínház

„Van egy fiú, gyereknek már túl idős, de felnőttnek még túl fiatal.” Így kezdődik a tizenhárom éves Conor története, akinek élete legnehezebb kihívásával kell megküzdenie.

Azon a napon, miután édesanyjának meg kellett beszélnie valamit Conorral, minden megváltozott. Az élet, amit annyira szeretett, hirtelen múlt időbe került. Bár Conor megpróbálja nem mutatni, mit érez, de... éjszakánként, néhány perccel éjfél után meglátogatja őt egy szörny.

Szürreális belső utazás bűntudatról, elmúlásról és elengedésről; kiútkeresés egy életen át tartó trauma útvesztőjéből. Embertörténet bábokkal, de nem csak fiataloknak.


Január 17. péntek, 19.00 - Az "Utolsók" - Mozaik Bérlet 6. előadása - Savaria Szimfonikus Zenekar - Bartók Terem

2025 első hangversenyére várja a Savaria Szimfonikus Zenekar közönségét. Vendégek a bécsi Verein für internationale Musik- und Kulturförderung szólistái. Vezényel Ernest Hötzl.

Talán Brahms és Dvořak voltak azok az utolsó romantikus szerzők, akik nem kívántak elrugaszkodni a klasszikus hagyományoktól. Műveikre jellemző a kialakult zenei formák tisztelete, melyeket viszont hihetetlenül sokszínű, mély tartalmú zenei anyaggal töltöttek meg.

A dallamvilág mindkét szerzőnél teljesen egyedi stílusjegyeket hordoz. Barátságuk 1874-ben kezdődött, amikor Dvořak részben Brahms ajánlására nyert el egy állami ösztöndíjat. Brahms ezt követően is segítette fiatalabb pályatársát, a Simrock kiadó az ő ajánlására jelentette meg Dvořak különböző műveit, melyek meghozták a nemzetközi elismertséget a cseh zeneszerzőnek.

A január 17-i hangversenyen Brahms utolsó versenyműve, az 1887-ben alkotott Kettősverseny hegedűre, csellóra és zenekarra, valamint Dvořak utolsó szimfóniája, a híres IX. „Újvilág” szimfónia hangzik el. Mindkét alkotásra az érzelmekkel teli, áradó dallamok és a pregnáns ritmusok jellemzőek, híven tükrözve az alkotók egyéniségét.


Január 17. péntek, 19.30 - Vándor (Lord Tribute), Bproject koncert - Végállomás Klub

XXIV. Nemzetközi Magyar Fotószalon - megtekinthető: február 2-ig - Agora – MSH

A Magyar Fotóművészek Világszövetsége bemutatja pályázati anyagát, tagjainak legújabb alkotásait a művészetkedvelő közönségnek.

Az MFVSZ által hat kategóriában meghirdetett XXIV. Nemzetközti Magyar Fotószalonra 6 országból 140 fotográfus küldte el 1531 alkotását. A Szombathelyen bemutatásra kerülő 45 db kép a kortárs magyar fotográfia egy szelete, a pályázati kategóriák - Általános, André Kertész élete és munkássága, Magyar találmányok, Archaikus képek, Ifjúsági – némelyike erősítheti a magyar identitást, az ifjúsági kategória pedig bemutatkozási lehetőség biztosit a fiatal fotós tehetségek részére.

A független zsűri által kiválogatott kiállítási képek a kategóriáknak megfelelő mondanivalóval, művészi színvonalon tájékoztatják a látogatókat alkotóik életérzéseikről, humánum iránti elkötelezettségükről. A kiállítás ingyenesen megtekinthető az intézmény nyitvatartási idejében.


Január 18. szombat, 09.00-12.00 - Kézműves Kuckó - Hóember készítése - Agora MSH

Január 18. szombat, 10.30 - Egyszer volt mesefoglalkozás-sorozat - Berzsenyi Dániel Könyvtár

A Népmesekincstár Mesepedagógia módszerével örömteli foglalkozásokon vehetnek részt a gyermekek. Egy komplex mesefoglalkozáson különböző intelligenciaterületek fejlődnek. Fejlődik a képzelet, gyarapodik a szókincs, felszínre kerülnek az érzelmek. A mondókák feloldják a feszültséget, fejlesztik a ritmust.


Január 18. szombat, 15.00 - Vörös Rozália és Redő Ferenc falikárpitjai - ingyenes tárlatvezetés - Szombathelyi Képtár

A művészházaspár gobelinjeiből közel 60 tekinthető meg a kiállításon, amelyhez közintézmények és magánszemélyek kölcsönözték az alkotásokat.

„Tájképek, portrék, valamint a vidéki és a városi élet egyes jelenetei éppúgy felvillannak, mint a háború időszakának karakterei, vagy a tudományra, mitológiára, művészetekre, filozófiára, történelemre utaló jelképek, formák. De a megrendelésre készült, nagyméretű textilműveket is megtekinthetik a látogatók, melyek a szocreál és szocmodern korszak hangulatát idézik fel a nézőkben."

Tárlatvezető: Király Márton művészettörténész


Január 18. szombat, 17.30 - Farsangi gyermektáncház - ELTE Savaria Egyetemi Központ Zenepedagógiai Tanszék

"Itt a farsang, áll a bál!"

Ismét táncházba várjuk a gyermekeket a Savaria Egyetemi Központ Zenepedagógiai Tanszékének Liszt-termében. Élő népzene, játék, tánc, kézműves mesterkedés - s akinek kedve tartja, jelmezbe is bújhat! Inkognitóban is megtáncoltatjuk.

Muzsikálnak: Fekete Antal, Havasréti Pál, Liber Endre, Molnár Bence, Molnár Péter.

Táncházvezető: Kővári Réka.

Kérik az eseményre látogatókat, adományaikkal segítsék a táncházsorozat sikeres lebonyolítását!


Január 18. szombat, 19.00 - Vegyes gyümölcs - koncert és táncház Koncz Gergely zenekarával - ELTE Savaria Egyetemi Központ Zenepedagógiai Tanszék

Koncz Gergely zenekarának lemezbemutató koncertje és táncháza Erdélyország kimeríthetetlen zenei hagyományából nyújt válogatást. Megelevenedik a Küküllő-vidék, a Mezőség (Magyarszovát, Palatka, Vasasszentgothárd), Magyarpéterlaka és Gyimes hajdani kiváló bandáinak muzsikája!

Közreműködnek: Koncz Gergely – hegedű, Liber Endre – cimbalom, brácsa, Fekete Antal – brácsa, Havasréti Pál – nagybőgő, gardon

Rendező: Pannon Térségfejlesztő Egyesület.

Szakmai partner: ELTE SEK Szökős Néptáncegyüttes

Kérik az eseményre látogatókat, adományaikkal segítsék táncházsorozat sikeres lebonyolítását!


Január 18. szombat, 19.00 - Triász koncert - Végállomás Klub

Január 21. kedd, 18.30 - dr. Kiss László csillagászati előadása - Agora Savaria Filmszínház

Kozmikus tudásunk határai és az emberiség jövője. Lesz-e több bolygós civilizáció az emberiség?

Január 22. szerda, 18.00 - Magyar Kultúra Napja - Díjátadó Gála - Agora MSH

Hazánkban 1989 óta ünnepeljük ezt a jeles alkalmat. Kölcsey Ferenc 1823. január 22-i keltezéssel írta alá a Himnusz kéziratát, így ez a nap vált a magyar kultúra ünnepnapjává.

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata hagyományosan a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett díjátadó gálán és ünnepi műsoron ismeri el a város kulturális életében kiemelkedő munkát végzett szakemberek munkáját.


Január 26. vasárnap, 19.00 - A feleség negyvennél kezdődik - házasságjavító komédia - MMIK Népfőiskola

Ják

Január 18. szombat, 18.00 - Burokrepedés - könyvbemutató - Ady Endre Művelődési Ház - Ják, szabadság tér 2.

Beszélgetés Dézsi Rékával, a Burokrepedés – A megérkezés művészete című könyv szerzőjével.

Bük

Január 23. csütörtök - Ünnepség a Magyar Kultúra Napja alkalmából - BMSK színháztermében

  • 10.00 Flashmob – 10 év alattiak a Magyar Kultúráért - Eötvös utcai füves terület
  • Bük Város óvodásai és alsó tagozatos általános iskolásai speciális flashmob-bal ünneplik a Magyar Kultúra napját, a Himnusz megszületésének másnapján. Közös Himnusz szavalatukat a “Tekeredik a kígyó” gyermekjátékkal és népdalokkal kötik majd össze!

  • 18.00 Lélekhangok - Bujtás Ervin és Háklár Dóri zenés irodalmi műsora
  • 19.00 Karácsony János Duó - Klasszikus LGT dalok akusztikus köntösben. A belépés ingyenes!
  • Celldömölk

    Nyugat.hu

    Körmend

    Január 18. szombat, 17.00 - Körmendi Városi Fúvószenekar Újévi koncertje - Városi Sportcsarnok

    Január 20. hétfő, 18.00 - Várostörténeti Akadémia: Vörös bársony süvegem című kötet bemutatója - Polgármesteri Hivatal nagyterme

    Január 21. kedd, 18.00 - Táncból katedrálist - díszbemutató - Sinkovits Imre Filmszínház

    A Táncból katedrálist című színes magyar dokumentumfilm díszbemutatója a körmendi Sinkovits Imre Filmszínházban. Az alkotás a körmendi Béri Balogh Ádám Táncegyüttes fennállásának jubileumi, 50. évfordulójára készült.

    A nézőket és az alkotókat köszönti: Korbacsics Tibor, a Béri Balogh Ádám Táncegyüttes művészeti vezetője.

    Alkotók: Boros Ferenc, Horváth Zoltán, Kozma Gábor

    Producer: Korbacsics Tibor

    A belépés díjtalan.


    Január 22. szerda, 09.00 - Események a Magyar Kultúra Napja alkalmából

    Nyugat.hu

    Január 22. szerda, 16.30 - „ A test és a lélek orvosa” – Boldog Batthyány-Strattmann László-díj átadása - Batthyány Örökségközpont Színházterme

    18 órakor hálaadó szentmisét tartanak a Szent Erzsébet Plébániatemplomban.


    Január 23. csütörtök, 17.00 - Körmendi világjárók - Kalandok egy nyugat-afrikai kutatóútról - Sinkovits Imre Filmszínház

    Előadó: dr. Kúti Zsuzsanna kutatótanár

    Az előadók vezetésével expedícióra indulhatunk Ghánába. Megismerkedünk Accrával, a fővárossal, és körbenézünk Kumasiban, az egykori Ashanti Birodalom központjában.

    Elmélyedünk Nyugat-Afrika kultúrájában és gasztronómiájában, közben „megkóstoljuk” Ghána nemzeti ételét a fufut. Látogatást teszünk Cape Coast erdejében, sétálunk a Rabszolgaparton és Kakum Nemzeti Park lombkorona sétányán és az Aburi Botanikus kertben, ahol felfedezzük Ghána élővilágát.


    Kőszeg

    Január 18. szombat, 17.00 - Ifjúsági Fúvószenekar koncertje - Jurisics-vár lovagterme

    Január 22. szerda, 17.00 - Magyar Kultúra Napja - Jurisics-vár lovagterme

    Úgy tartják a régiek, hogy ünnepkor az ég a földdel összeér, s ezek az ünnepnapok adnak erőt a mívesekhez. Ez az előadás a népmese, a népzene és a képzőművészet csodás találkozása. A homokba rajzolt formák illékonysága, a régi énekek hangzása és a mese fordulatos világa együtt idézi meg a három nagy keresztény ünnepünket, hisz a születés öröme a feltámadás misztériumával és a szentlélek eljövetelével kerekedik egésszé.

    Navratil Andrea – Liszt Ferenc-díjas népdalénekes

    Sz. Nagy Mari – bábszínész, homokrajzos

    Demeter László – kobzos, ének


    Január 23. csütörtök, 17.00 - Anyanyelvi írásbeliségünk újonnan felfedezett emlékei - dr. Zágorhidi Czigány Balázs történész-muzeológus Magyar Kultúra Napjához kapcsolódó előadása - Chernel Kálmán Városi Könyvtár

    Répcelak

    Január 18. szombat, 17.00 - Tihanyi Tóth Csaba és Bognár Rita műsora: Nosztalgia Show - Répcelaki Művelődési Ház és Könyvtár

    Sárvár

    Vándor székely kiállítás a Nádasdy-várban.

    A sárvári vár kiállítóterében, a Galeria Arcisban nyílt meg a székelység tárgyi és szellemi hagyatékát bemutató kiállítás, mely Bálinth Zoltán néprajzi gyűjteményére épül.

    Január 22. szerda, 17.00 - Agykontroll nem csak felnőtteknek - előadás - Könyvtár

    Szentgotthárd

    Január 22. szerda, 17.00 - Magyar Kultúra Napja városi ünnepség - Refektórium

    Vasvár

    Január 22. szerda, 17.00 - Kiss Lajos: Tócsába dobbantok - könyvbemutató a Magyar Kultúra Napja alkalmából - Nagy Gáspár Művelődési Központ

    Március 6-ig látogatható a Horizont - vasi amatőr alkotók vándorkiállítása a Nagy Gáspárt Művelődési Központban.

    Őrségi Nemzeti Park

    Január 18. szombat, 09.00 - Nagyrákosi körtúra - találkozó Őriszentpéteren

    "Szeretettel várunk mindenkit egy erdőt–mezőt átölelő körtúrára. Indulás előtt megismerkedhetünk a sertésfeldolgozáshoz kapcsolódó népi hagyományokkal. Ezek ismertetése után útra kelünk és Nagyrákos felé vesszük az irányt. Itt a tájház és a kovácsműhely rejtelmeibe nyerhetünk betekintést Eszti néni elbeszélése alapján. Innen a régi vasúti töltésen visszaérünk Őriszentpéterre."

    A program kezdete: 9:00

    Kiinduló- és végpont: Bognár Étterem, Őriszentpéter, Kovácsszer 96.

    Táv: 11 km

    Időtartam: 5 óra

    Részvételi díj: felnőtt: 1.500 Ft/fő, diák, nyugdíjas: 1.000 Ft/fő

    Jelentkezés: turisztika_PONT_orseg_KUKAC_onpi_PONT_hu

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Programajánló