Nemrég bukkantam rá Pődör György igazán érdekes és különleges kötetére, A tizenkét mesterkristály legendája című darabra. Amikor belelapoztam, egyből felmerült bennem a kérdés; miért olyan varázslatosak a kristályok, hogy egyszerre képesek megihletni a tudományt, a spiritualitást és a művészeteket is? Az olvasás közben viszont olyan harmonikus egységet tárt elém a szerző, hogy a költőinek hitt kérdésemre egyszerre három választ is találtam.
Pődör György pedig ismét bebizonyította, hogy egy rendkívül sokoldalú szerző, aki nem csak a szépíróként, de mérnök-tanárként, ásványgyűjtőként és szakíróként is megállja a helyét. Ebben pedig az a legelképesztőbb, hogyha a szükség úgy kívánja, akkor teszi mindezt egyszerre. S végül a Vasszilvágy-Vasszécseny tengelyen egy teljesen új dimenzióba is eljuthatunk.
A tizenkét mesterkristály legendájában nem csak az olyan ásványtani jellemzőket találjuk meg, mint a vegyi összetétel, a képlet, az ásványrendszeri besorolás, hanem az egyes ásványok, kristályok kinézetéről és előfordulási helyéről is kapunk egy rövid leírást. A kötetnek ez a része egy jól megalkotott kémiatankönyv is lehetne, amely a szaktudást olvasmányos formában adja át.
De nem ragad meg a tudósember szemléletnél, hiszen mindig van egy átvezető vers, amely hidat képez a tudomány és az ezoterikus világ között. Így a költészet eszközkészlete egyfajta közös nyelvként funkcionál a két, látszólag ellentétes világ között. Pedig az ezotéria valójában titkos tanokra utaló kifejezés, amely egy lélek felé irányuló utazást feltételez.
Az ember pedig az idők kezdete óta szeretne választ kapni a létkérdéseire. Ennek megválaszolására pedig éppoly összetett szemléletre van szükség, mint ahogy Pődör György felépítette a kötetét. A végeredmény pedig egyszerre tanít, inspirál és gyönyörködtet.
Bár a könyv 12-12 fejezetben taglalja az egyes mester- és angyalkristályok tudományos és ezoterikus jellemzőit, az az utazás, amelyet a könyv bejár, sokkal rétegzettebb. Megmutat mindent, s bár a mérnökember hangsúlyosan van jelen a gondolatok mögött, nem akar mindent a rezgéstannal megmagyarázni. Ezzel pedig nem csak a saját elméjét nyitja meg az újra, hanem az olvasót is beavatottá teszi.
Mert egyrészt ott a tudás, hogy a hegyikristály piro- és piezoelektromos tulajdonságokkal rendelkezik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy előbbinél a hőmérsékletváltozásra, utóbbinál pedig a mechanikai nyomásra képes elektromos töltést generálni a felületén. Másrészt ezen tulajdonságok kellő misztikummal szolgálhattak elődeinknek ahhoz, hogy földöntúli tulajdonságokkal ruházzák fel.
A versek is ezt a kettős szemléletet erősítik, a mitológia és a kémia összeér, és színes vággyá egyesül, mert a végcél ma sem változott: megtalálni és birtokolni a földben rejlő szépséget. Mert ki ne viselne magán egy ametiszt-, vagy épp egy smaragdékszert, ha lehetősége lenne rá?
Bár a lehetőséget ez a könyv sem adja meg arra, hogy mindenki minden kristályból birtokolhasson legalább egy kis darabot, azért vágyakat generál, méghozzá a képi világával. Mert nem csak beszél a kristályokról, meg is mutatja, nyersen és csiszolás után is, kicsiben és nagyban, így mindenkinek meglódulhat a képzelete. A látvány pedig egy újabb magyarázat arra, miért tulajdonítanak termeszétfeletti erőt a kristályoknak, ásványoknak.
Ebben a könyvben mindenki megtalálhatja a számára érdekes tartalmat, hiszen tudomány, mitológia, ezotéria és művészet kéz a kézben jár. Aki csak a kristályok, csillagjegyek és csakrák kapcsolatára kíváncsi, az ugyanúgy megtalálhatja a számítását, mint aki többet szeretne tudni, és a földtan felé is mutat némi érdeklődést. Aki pedig csak szimplán költészet-kedvelő, az azért lapozzon bele, mert egyik oldalnak sem okoz csalódást.
És, talán pont ez a negatívuma is ennek a kötetnek, hogy minden kérdésre igyekszik választ adni. Hatalmas az a tér, amelyet felölelt, így néha túl sok információ jut el az olvasóhoz. Ettől pedig nem az egyszerre elolvasós történet lesz, hanem vissza-visszatér hozzá az ember. Mert nem csak a kristályok titkairól rántja le a leplet, hanem ott lakozik benne az emberi kíváncsiság, a teremtő erő utáni kutakodás minden rezdülése és lenyomata.
Összeségében A tizenkét mesterkristály legendája ügyesen egyensúlyoz három világ határán úgy, hogy mindegyikben megmerítkezik. Az így létrejövő eszencia pedig nem csak egy könyvet hozott létre, hanem egy szimbólumhatározót is. Mert az egyik pillanatban még olyan dolgokról olvasol, amelyet a kémiadolgozatokra készülve se, a következőben pedig elmerengsz a csodás fotók apró részletein, egy harmadikban pedig egy-egy vers sorain töprengsz el.