Február 1-től jelentős változások lépnek életbe a jogosítványok kiállításával és pótlásával kapcsolatban, amelyek több esetben megszüntetik az eddigi ingyenességet. A 25 év felettiek számára az első jogosítvány kiállítása fizetőssé válik, így ők 6900 forintos díj megfizetésére kötelezettek – írja a 24.hu egy minisztériumi dokumentumra hivatkozva.
A 25 év alattiak továbbra is térítésmentesen igényelhetik első B kategóriás vezetői engedélyüket, azonban postai kézbesítés esetén nekik is ki kell fizetniük a 2000 forintos kényelmi díjat. Emellett a jogosítvány meghosszabbításának díja is emelkedik, 4000 forintról 6900 forintra.
További változás, hogy lopás esetén is fizetni kell majd a jogosítvány pótlásáért, függetlenül attól, hogy a bűncselekményt rendőrségi jegyzőkönyv igazolja. Eddig ez a pótlás ingyenes volt, mostantól viszont 6900 forintos hatósági díjat kell érte fizetni.
Ezen kívül a házasságkötés miatti névváltozás esetén is költségtérítésessé válik a jogosítvány cseréje, amely eddig díjmentes volt.
Az új szabályok értelmében a postai kézbesítés minden okmány esetében - nem csak a jogosítványoknál - fizetős szolgáltatás lesz, így aki nem személyesen kívánja átvenni a jogosítványát a kormányablaknál, annak további költségekkel kell számolnia.
A lap egyébként úgy tudja, hogy a kormányablakok vezetői körében már jelentős az aggodalom a postázási díj bevezetését illetően, mivel a létszámhiány miatt arra számítanak, hogy konkrétan nem lesz annyi ügyintéző, hogy ilyen sok okmányt helyben a hivatalokban át tudjon adni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!