Egy új kormányrendeletre hivatkozva fizetteti meg a szemétszállítási díjat a nem használt ingatlanok után is a MOHU

Most már, ha valaki nem tud nullás víz- vagy áramszámlát prezentálni a MOHU-nak, fizetnie kell a szemétszállítás után, még ha nincs is szemete.

A Telex egy olvasója, Tamás, azzal kereste meg a lapot, hogy szerinte a MOHU szabályzata életszerűtlen feltételeket szab a szemétszállítási díj szüneteltetésére, mivel a nullás közüzemi fogyasztást követeli meg. Ez azt eredményezheti, hogy olyan ingatlanok után is fizetni kell szemétszállítási díjat, amelyeket csak minimálisan vagy egyáltalán nem használnak.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

A történet ott kezdődik, hogy Tamás nagymamája 2024 márciusában elhunyt, háza pedig üresen maradt. A helyi hulladékgazdálkodási cég ezt követően szüneteltette a szemétszállítási díjat, azonban ezt a kérelmet évente meg kell újítani. Amikor Tamás 2025 januárjában ezt megpróbálta elintézni, szembesült az új szabályozással, amely nullás víz- vagy áramszámlát követel meg a mentességhez.

Tamás úgy érzi, hogy az új szabályozás nem veszi figyelembe a valós élethelyzeteket. Például időnként be kell menniük a házba a hagyaték felszámolása miatt, olykor levelet söpörnek és porszívóznak, sőt néha a fűtést is bekapcsolják, ami minimális áram- és vízfogyasztással jár, ugyanakkor szemét nem keletkezik. Emiatt nem érzi igazságosnak, hogy fizetnie kellene a szemétszállításért.

Egy másik olvasó is hasonló problémával fordult a laphoz. Ő is csak időnként jár ki a telkére füvet nyírni és locsolni, ami szintén némi közüzemi fogyasztást eredményez, miközben szemét nem keletkezik. Egy harmadik példa egy olyan ingatlan, ahol csak egy biztonsági kamera működik, ami áramot fogyaszt, de a tulajdonos mégis fizetni kényszerül a szemétszállításért.

Tamás levelet írt a MOHU ügyfélszolgálatának, kérve, hogy módosítsák a szabályzatot, és fogadják el az alacsony fogyasztású számlákat is. A MOHU erre elutasító választ adott, azzal indokolva, hogy jogszabályi előírások alapján működnek, és egyéni elbírálásra nincs lehetőség.

Tamás ismét próbált egyeztetni a céggel, de a MOHU továbbra is kitartott amellett, hogy a nulla fogyasztás igazolása elengedhetetlen. Ha ezt nem tudja teljesíteni, visszamenőleg is kiszámlázhatják a szemétszállítási díjat az egész szüneteltetési időszakra.

A lap is megkereste a MOHU-t az ügyben, és a cég azt válaszolta, hogy van lehetőség egyedi elbírálásra, és minimális közüzemi fogyasztást is elfogadhatnak. Ez azonban ellentmond annak, amit Tamással korábban közöltek. Az is kiderült, hogy a szabályozás egy 2024-es kormányrendelet miatt változott meg.

A lap további kérdéseket küldött a MOHU-nak a szabályok alkalmazásáról, így arról érdeklődtek, hogy a nagyon alacsony fogyasztást mutató számláknak mennyiben kell megegyezniük a szemétszállítási díj szüneteltetésének időszakával, tehát, ha valahol a vízórát év közepén olvassák le, akkor hogyan lehet az egész évre szüneteltetést kérni. A MOHU részéről szóban megint egyedi elbírálást emlegettek, írásban ezt azonban később már nem erősítették meg.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos