Az MCC ezt is kikutatta: ma a szegények jobban élnek, mint 2010-ben a gazdagok

Többek között a szegények által használt több mobiltelefonból jut erre a következtetésre.

Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője szerint ma jobb szegénynek lenni Magyarországon, mint 2010-ben gazdagnak. Ezt azzal támasztja alá, hogy a legalsó jövedelmi ötödbe tartozó családok ma több mobiltelefonnal, laptoppal és háztartási eszközzel rendelkeznek, mint 2010-ben a leggazdagabb 20 százalék háztartásai - írja a hvg.hu.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Sebestyén Facebook-oldalán közzétett számításai szerint a szegényebb rétegek 2020-ra jelentősen több elektronikai és háztartási eszközt birtokoltak, mint egy évtizeddel korábban a gazdagok. Például 2020-ban 100 szegény háztartásra 257 mobiltelefon jutott, míg 2010-ben ugyanennyi gazdag háztartásra csak 192.

Az elemző további példákat is hoz: 2020-ban a legszegényebb 20 százalék háztartásaiban több modern televízió, laptop és tablet volt, mint 2010-ben a leggazdagabbakéban. Még a szárítógépek száma is magasabb lett az alacsonyabb jövedelműek körében (5 kontra 2), míg az autók és mikrohullámú sütők esetében közelítik az egykori gazdagok szintjét.

A lap ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a statisztikákból látszik, hogy a háztartási eszközök elérhetősége javult, de ennek oka nem feltétlenül a szegénység csökkenése, hanem a technológiai fejlődés. Például 2010-ben 100 szegény családra 72 DVD-lejátszó jutott, 2020-ban viszont már a leggazdagabbak körében is csak 25. Ez azonban nem elszegényedést, hanem a fogyasztói szokások átalakulását mutatja.

A háztartási eszközök gyarapodása nem feltétlenül jelent magasabb életszínvonalat. Az Egyensúly Intézet becslése szerint Magyarországon 2,5-3 millió ember él szegénységben, és bár lehet, hogy több elektronikai eszközük van, sokuk nem engedheti meg magának az egészséges táplálkozást vagy otthona megfelelő fűtését.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet