Míg egy héttel korábban Utoljára nyolc éve volt annyi influenzás Magyarországon, mint most January 31. 14:36 69 900-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, addig január 27. és február 2. között országszerte 83 600-an - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) heti jelentésében csütörtökön a honlapján.
Akut légúti fertőzés tüneteivel 322 600 ember fordult orvoshoz, míg egy hete ez a szám még 295 500 volt. Ez azt jelenti, hogy az előbbi esetében közel 20 százalékos, míg utóbbi számot tekintve majdnem 10 százalékos növekedés következett be.
Az NNGYK azt is közölte, hogy az 5. héten influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz forduló betegek 46,1 százaléka 14 év alatti volt, 28,1 százaléka a 15-34 évesek, 19,4 százaléka a 35-59 évesek, 6,4 százaléka pedig a 60 éven felüliek korcsoportjába tartozott.
Az év 5. hetében tizenhét közigazgatási területen nőtt, három területen csökkent az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók száma az előző héthez viszonyítva. A legtöbb beteg Tolna, Veszprém és Somogy vármegyében volt, a legkevesebb Zala, Komárom-Esztergom és Csongrád-Csanád vármegyében.
Kórházba az 5. héten 317 ember került súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 34-nek volt szüksége intenzív/szubintenzív ellátásra.
A múlt év 40. és 2025. 5. hete között összesen 4 911 vizsgálati anyagot dolgoztak fel az NNGYK laboratóriumában, ahol 971 mintában az influenza valamely típusát, 508-ban Covid-19 fertőzést igazoltak.