Vas megyei szakembereket is jelöltek a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra

Nézze meg, hogy az ön orvosa köztük van-e! Már lehet szavazni.

2017-ben volt 80 éve, hogy Szent-Györgyi Albert kutatásainak elismeréseként átvehette az orvosi és fiziológiai Nobel-díjat. Az évforduló alkalmából hozta létre a Goodwill Pharma az Egészségért Közhasznú Alapítvány a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat, amelyet minden évben olyan orvosoknak adományoznak, akiket a szakmai zsűri és a páciensek is érdemesnek tartanak arra.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A díjra olyan szakembereket lehet jelölni, akik megmentették valamely betegük életét, vagy a mindennapi orvosi munkájuk során olyan elhivatottsággal praktizálnak, melyben rendkívüli odaadással, tudományos igényességgel és humanitárius szemlélettel segítenek a hozzájuk fordulókon.

A jelöltek közül a nagyközönség választja ki az ország különböző régióinak közönségdíjas doktorait, de az alapítvány szakmai díjakat is átad minden évben.

Az északnyugat-magyarországi régióban 337 jelölt között 30 Vas megyei orvost találunk. A szavazás jelenlegi állása szerint közülük a legjobb helyen dr. Bazsó Dóra csecsemő- és gyermekgyógyász, nephrológus áll, aki most a 16.

A szavazás március 10-én zárul, a díjátadó gálát április 10-én Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián tartják.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Egészségügy