A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított nyomozást ismeretlen tettessel szemben annak kapcsán, hogy meghalt egy beteg gyerek, akit Kalocsáról Bajára küldtek kórházba. A rendőrség azt írta a Telexnek küldött válaszában, hogy a sajtóból értesültek az esetről, „ezt követően haladéktalanul adatgyűjtésbe kezdtek kollégáink”.
Az ATV korábban arról számolt be Meghalt egy beteg gyerek, miután a kalocsai kórházból Bajára küldték February 27. 13:05 , hogy információk szerint egy kisgyermeket kedden délután vittek be a kalocsai kórházba kruppos köhögéssel és tüdőgyulladással. A kórházban azonban nem tudták ellátni, mivel korábban bezárt a gyermekosztály, a családnak azt tanácsolták, hogy sürgősen vigyék Bajára, de mentőt nem hívtak hozzá. A szülők saját autójukkal szállították a gyermeket a bajai kórházba, ahol az orvosok mindent megtettek érte, ám másnap reggelre elhunyt.
Az OKFŐ az eset kapcsán közölte, hogy nem a kórházból küldték el a gyereket, hanem a háziorvosa küldte Bajára. Mint írták, „a gyermeket a házi gyermekorvos, és nem a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház (Kalocsa) orvosai vizsgálták. A házi gyermekorvos döntött a beteg kórházba utalásáról, felajánlotta a mentővel történő szállítást, a lehetőséget a gyermek családja nem vette igénybe, a gyermeket a vizsgálatot követő két órán belül a Bajai Szent Rókus Kórházba szállította. Kórházi ellátása során a gyermek minden szükséges ellátást megkapott, a gondos és szakszerű kezelés ellenére 23 órával kórházi felvételét követően elhunyt.” Azt is hozzátették, hogy „a gyermek ellátása és halála nem hozható összefüggésbe a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórházzal (Kalocsa)”.