Szombaton debütált a TV2-n Robert Lantos, Koby Gal-Raday és George Mihalka koprodukciójában készült Hunyadi című történelmi sorozat. Előtte egy hosszadalmas felvezetőt is kaptunk, ahol sok kulisszatitokról hullt le a lepel, többek között arról, hogy mennyi pénzt szórtak el rá. Ezen belül is külön blokk szólt a főszereplőről, mert egész Magyarországon nem termett olyan színész, akinek „superhero lookja van”. Annyi pozitívuma azért volt a történetnek, hogy ezúttal egy határon túli magyarban lelték meg a főszereplőt, és nem egy újabb Franco Nerót szabadítottak a magyarokra.
A várakozás elég nagy volt, mert a magyar filmgyártás több évtizedes adósságban van a jó történelmi filmek terén. Az elmúlt évek feledhető, kritikán aluli produkciói (Most, vagy soha!, Aranybulla) után jó lett volna valami olyat látni, ami történelmi léptékben tud gondolkodni és kiteljesedni. S bár látszik a rendezők; Robert Dornhelm, Nagypál Orsi, Szász Attila és Lengyel Balázs igyekezete, ez nem mindig volt tetten érhető a főbb szereplők; Kádár L. Gellért, Rujder Vivien, Törőcsik Franciska, Mátray László és Fekete Ernő játékán.
Hunyadi helyett egy Hyundai-t kaptunk
Már az intrón látszik, hogy nem a történelmi hűség volt az elsődleges szempont, bár itt azért sokkal hangsúlyosabb volt az eredeti történetszál, mint a Rákay Filip Kálmán filmek esetében, ahol csak a főbb karaktereket tartották meg és végül valami propagandatermékké silányították a filmet. A történetmesélésben nem rossz a Hunyadi, tud izgalmas is lenni, és a magyarázó történetszálak sincsenek nagyon túltolva.
A karakterek viszont már nem lettek annyira átgondolva. Nagyon a Trónok harca irányába szerettek volna menni, de ez végül valahol az Amerikai pite vonalán ragadt meg, a felajzott szereplők inkább a vetkőzésekkel voltak elfoglalva, mintsem a motivációik, jellemük feltárásával. A jók jók, a gonoszok meg gonoszok, az árnyalásra pedig csak kósza kísérleteket tesz a sorozat.
Ugyanilyen cudarul bántak el a szövegkönyvvel is, ahol mindenki magyarul beszél, és ha a jelmezeket nem látnánk (már amikor nem anyaszült meztelenül látjuk Törőcsik Franciskát), akkor még csak az érzetét se kapjuk meg annak, hogy ez egy történelmi film. Ha más nem, egy szimbolikus utalás azért lehetett volna arra, hogy a törökök nem magyarul szólnak a magyarokhoz, horvátokhoz és szerbekhez.
A morci, a pucérka és a többiek
A színészi alakítások többsége pocsék és hiteltelen. Kádár L. Gellért a kemény és morcos srác, ennél többet pedig színészként sem tesz hozzá a karakteréhez. Amennyiben a már említett „superhero look” azt jelenti, hogy arccal csak annyit szabad játszani, mint amennyit Arnold Schwarzenegger tolt a Terminátorban, akkor tökéletes. Minden más esetben meg azt mondanánk, hogy kicsit sok lehetett a botox.
A forgatókönyv karaktergyilkos mivoltát mégsem a címszereplő Hunyadi János alakja mutatja meg igazán, hanem a Törőcsik Franciska által megformált Brankovics Mária (a filmben többnyire Mara). A tanulság itt talán csak annyi, hogy a vetkőzés nem helyettesíti a karakter árnyalását. A színésznő testi adottságaira kihegyezett szerepben Franciska szenvedése sajnos túlontúl is hiteles. Ez a tipikusan nesze semmi, játszd el jól.
Sajnos Szilágyi Erzsébet karakterét sem írták meg jobban. A harcos amazon nem lett volna egy rossz irány, csak emellé szinte más attribútum nem is társul. Rujder Vivien ügyesen hozza a szerepét, az egyik legjobb alakítás az övé.
Fekete Ernő Cillei Ulrikként viszont pocsék, ugyanazzal az egy, fancsali ábrázattal hirdeti magáról az első perctől fogva, hogy ő a gonosz, áruló kutya, aki csak nyerészkedni akar. A pocakos II. Murád szultánt megformáló Adonisz-alkatú Murathan Muslu pedig a vicc kategória, mert ezek után senki sem hiheti azt, hogy a szultán ágyasának lenni olyan nagy büntetés és szenvedés lenne. A többi szereplő hellyel-közzel rendben van, Zsigmond királyként Gálffi László nagyon él a képernyőn.
Ami pedig tovább rontja az összképet, hogy alig van kémia a szereplők között. Nagyon nehezen rezonálnak egymás mozdulataira. Ezt betudhatjuk a feszített forgatási tempónak is, de azért ezen a szinten illene egy-két hiteles mozdulatot megtenni akkor is, ha ismeretlen a partner. Így azonban egy kicsit légüres térben lógva játszik mindenki, míg a történet fő mozgatórugója a szereplők altesti vágyaiban rejtőzik leginkább.
„Ne sírj, úgyis mindegy. A lovacska elszaladt.”
A Hunyadiban ami nem teliben CGI, az jól működik. Jók a díszletek, szépek a jelmezek és ezektől a képi világ hamar magával ragadja a nézőt. Ez a varázs csak akkor döccen meg, amikor valamilyen helyszínt távolról mutatnak, például Drinápoly látképe egy jobb történelmi-stratégiai játék szintjén sincs. A Rushmore-hegyre komponált intró a másik, ahová vagy túl kevés volt a CGI, vagy túl sok, de ezek a fejekre, arcokra formált sziklaképződmények nagyon nem illenek a sorozathoz. Szomorú, hogy a sok pénz ellenére sem sikerült olyan CGI-t alkalmazni, ami a kor színvonalához közelebb áll, mert így egy-két jelenet már most rosszul öregedett.
Vágás tekintetében a csatajelenetek lassított felvételeit éreztük furának, mert amíg Hunyadi lassítva vágja az ellent, a szembenálló hadak katonái azért el-elsuhannak mögötte, akik közül kettő simán hátba szúrta volna a magyar hadvezért.
A világítást ügyes trükkökkel oldották meg, de a vizes jeleneteknél azért látszott, hogy mindig volt valami turpisság. Spóroltak az utómunkán és ez tetten érhető volt. Ettől függetlenül az összhatás nem volt rossz, már-már konvergált a korhűséghez.
A zenei betétekről viszont nem igazán maradt emlékünk, mert ezek vagy jelentéktelenek voltak, vagy teljesen belesimultak a történetbe.
Amikor a Szulejmán bevágtat a Trónok harcába
A Hunyadi egy látványos próbálkozás arra, hogy végre legyen egy nézhető magyar történelmi sorozatunk. Bár a Trónok harca és a Szulejmán közé próbálta magát belőni, végül valahol félúton rekedt, néha saját nagyravágyásának, néha pedig a megkérdőjelezhető forgatókönyvi döntéseknek köszönhetően. Ugyanakkor a díszletek, jelmezek és a nagyvonalúan kezelt, de mégis szórakoztató történetvezetés miatt még mindig a jobb magyar történelmi produkciók közé tartozik. Ha egy korszakalkotó sorozat nem is lett belőle, legalább egy látványos és helyenként élvezetes kísérlet. Remélhetőleg a következő próbálkozás még közelebb kerül ahhoz, amit egy igazán emlékezetes magyar történelmi sorozattól várnánk.
