Gyurka János lesz a Szombathelyi KKA vezetőedzője

Gyurka János a magyar válogatott egyik legeredményesebb kézilabdázója volt.

Nyártól Gyurka János lesz a női kézilabda NB I-ben szereplő Szombathelyi KKA vezetőedzője. A klub csütörtöki közlése szerint a 62 éves szakember - aki januárban távozott a Mosonmagyaróvártól - kettő plusz egyéves szerződést írt alá.

Gyurka János a magyar válogatott egyik legeredményesebb kézilabdázója volt, közel 300 mérkőzésen 662 gólt szerzett, amivel a nemzeti csapat örökranglistáján a 8. helyen áll. Klubszinten a Veszprém színeiben hatszoros magyar bajnok.

Az edzői pályafutását Ausztriában kezdte, ahol a Köflach együttesét játékosedzőként a Bajnokok Ligájába vezette, majd teljesítményének elismeréseként irányíthatta a világhírű Hypo Niederösterreich csapatát. Később a magyar utánpótlás-válogatottaknál ért el kiemelkedő eredményeket, majd 2020-tól Mosonmagyaróváron dolgozott, ahol a klub történetének legnagyobb sikereit érte el, több bronzérmet is nyert a magyar bajnokságban, valamint kijutott a nemzetközi porondra, és egészen az Európa Liga negyeddöntőjéig vezette a csapatot.

A szombathelyi klub múlt pénteken jelentette be, hogy dán Bo Rudgaard a szezon végén távozik a vezetőedzői posztról.

A Szombathely újoncként az élvonal tabellájának ötödik helyén áll, bár november közepe óta kilenc mérkőzéséből csak egyet nyert meg.

Játékosai közül Szmolek Apollónia és a góllövőlistát vezető Pődör Rebeka bekerült a válogatottba, az Európa-bajnoki bronzérmes Pásztor Noémi pedig nyártól erősíti majd a csapatot.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport