Ne csüggedj, szombathelyi polgártárs! A remény, hogy egyszer saját színházad lesz: Örök! Most is vár rád egy előadás, ami nagy majdnem a semmiből készült, ám múzsája Udvaros Dorottya. Merj hát kanalazni sóskát sültkrumplival!
Mára Szombathely az önjelölt színházalapítók Mekkája lett: a városháza kapuit rendre újabb és újabb színházterveket fabrikáló lovagok döngetik. A dráma eddig azonos forgatókönyv szerint zajlott: a vágyakozók némi pénz és épület fejében színházat ígértek, jöttek a tárgyalások, a nagyszabású tervek, majd bekövetkezett a vég: a közgyűlés.
Ne dumáljunk, tartsunk előadásokat!
Ezúttal azonban máshogy indult a futam, a Színházbarátok Egyesülete tanult elődei vereségéből. A játék a zárt termek helyett a közönség bevonásával kezdődött. A két éve alakult Szombathelyi Színházbarátok Egyesülete ráeszmélt: saját színházhoz, ha valóban színházat akarnak, elég jó előadásokat, és fogékony közeget teremteni...
A múlt a kocsmaszínház, amely mostanság időről-időre az egyesület portáján, a Country Clubban jelentkezett. A tulaj-elnök, Pavelkovits László (kiugrott Fideszes, mára független szenátor) csapatával előadást szervezett. A kocsmaszínházak helyszíne ezúttal azonban kicsinynek bizonyult, jött az ötlet: ébredezzen a város az Irókéz Galériában, fent a Thököly utcai padláson.
"Csóringerek vagyunk"
Egy hónapja készül itt a Sóska, sültkrumpli, a nyolc-tíz fős csapat első igazi megmérettetése. Az előadás nagyobb mecénások nélkül, szinte a semmiből állt össze. "Csóringerek vagyunk, - teszi hozzá Endrődy Krisztián, a darab szombathelyi szereplője - szinte mindent mi hatan csináltunk." Az, hogy mégis összejött: a helyi szponzoroknak és a pályázatokon nyert pénzeknek volt köszönhető. "Voltak kritikus napok, - meséli - két héttel ezelőtt egy fillérünk sem maradt. Megérkeztek a padok és nem tudtuk kifizetni. Akkor úgy tűnt: itt a vég. Sok helyre hiába zörgettünk, semmit sem kaptunk. Többen megígérték, aztán elfelejtettek utalni, részben miattuk kerültünk a csőd szélére." A darab rendezője, Széles László: "Sokan mellénk is álltak. Miki, egy helyi kocsma tulaja nemcsak a hifi-berendezését adta kölcsön, hanem szívességből beállt hozzánk technikusnak. Nagy élmény volt az is, amikor találomra bementünk egy üzletbe, ruhát kértünk kölcsön, és egyből adtak."
Premier előtt, az utolsó bejárás
Az Irókéz-padlás egy kamara-előadás ideális helyszíne. Az előtérben mosdó - itt jól helye lesz a büfének -, a nagyobbacska helyiségben, az alkalmi nézőtéren pedig száz fő is kényelmesen elfér. Egy probléma azért adódik: a közbeékelt fagerendáktól a szélső szektorokban nem látni a színpadot, ami most rózsaszín, és leginkább a szexuális életüket kisebbségben élők bárjának öltözőjére hajazik.
Ahogy persze én gondolom, de megtudom: ez itt egy focipálya öltözője, ahol napjaink partjelzője és bírója tengeti meccs előtti idejét. "Így nem annyira reális. - indokolja a rózsaszínt a darab Művésze, Krisztián - Lacinak, a rendezőnek az volt a szándéka, hogy a drámát kiragadja a mindennapokból."
Barátok között...
A próbán dübörög a tempó: szól a Mission Impossible nótája, a darab szignálja, kezdődik hát a bejárás: Csonka Szilvi azonban még Gyuri zokniját keresi a színpadon. Színművészetis, nemrég Gyulán Júliát alakított, most kedvtelésből asszisztens. "Ki világít, és miért nem világít? Miért nincs három kezed!? Ez szabotázs!" - jön a rendezői hang hátulról.
Dömötör Tamás, az egyesület lelke a padsorok közt sziesztázik, később lép majd színre, addig meditál. Ő lesz Szomorúszájú, a darab menedzser-lelkületű bírója. Döme az előadás megálmodója, és fő szervezője, ő talált rá az Egressy-darabra is. Civilben újságíró, azonban a színészetben is jártas, a Bárka Színház ösztöndíjasaként tanulta a szakmát. Innen a barátság a rendezővel, Széles Lászlóval.
Neki ez volt az első...
Krisztián toppan be, bejárás előtt még egy utolsót mobilizál, focilabdát hajt. Hiába hoztak már hármat, panaszolja, egyiket sem lehet rendesen felfújni. Ő Művész, az ügyefogyott, giccses lelkű partjelző. Krisztián, mint színész Eperjes-hasonmás, helyesebben egy helyi Szamóca-reinkarnáció. Abszolút kezdő, élete első egész estés szerepét most alakítja. Igaz, a középiskolában tagja volt a Toxinnak, egy szombathelyi parodista-csoportnak. Onnan a barátság Dömével, és a szerelem: a színjátszás. Azóta helyi vállalkozó. "Rosszkor és rossz helyre születtem, - magyarázza - ezért nem lettem színész." Ezért is nagy öröm, hogy most játszhat: "A szereptanulás nehéz volt, aztán a próbákat már nagyon szerettem. Először féltem, a srácok azonban nem dobtak ki, hamar befogadtak."
A profi harca a denevérrel
Bajomi Nagy György a beszélgetős színház triójának egyetlen profi játékosa. Most, mint Szappan, a kiöregedett partjelző áll a rózsaszín tükör előtt és fogsorát szemléli: "Téged pedig betömetlek" - bök rá az egyikre. Tegnap még Pécsett, a Nemzetiben Ványa bácsit próbált. Fáradt, panaszolja, ráadásul éjszaka Krisztiánéknál (ahol a próbák idején lakik) sem tudta igazán kipihenni magát. Az ok: a hálószobába beszállásolta magát két denevér. A két alkalmi partjelző gyávának bizonyult, megfutamodott, Krisztián feleségének kellett a feladattal megbirkóznia. Fürdőköpenyben, bukósisakban, seprűvel indult harcba. "Ez mindenképpen kerüljön bele a cikkbe" - kapom a felhívást Bajomitól. (Jelentem, benne van). Bajomit a csapatba egyébként Széles László hozta, a két színész együtt járt Szentesen középiskolába. A szombathelyi próbákat ő is nagyon élvezte: "Két nagyon aranyos embert ismertem meg."
Egy úr a fővárosból
A színpadi zuhanyzóból ömlik a fény, lekapcsolni a rendezői szándék ellenére sem lehet. Döme is aggódik: hogy fognak a lámpától zuhanyozni? "Egy kis áramütéstől már berezelsz? - feddi Bajomi - Hol maradt a színészi eltökéltég?" A rendező intézkedik. Széles László a hétköznapokban színész, volt már a Radnóti és az Új Színház tagja, nemrég mondott búcsút a Bárkának.
Most szabad. Belefáradt kicsit, kiábrándult a honi színjátszás sekélyességétől, ezért is: "nagy felüdülés nekem itt lenni. Nagy kedvvel, lendülettel találkoztam itt, és sok szeretetet kaptam." A városról is jók a tapasztalatai: "megérdemelne végre egy színházat" - mondja. Mikor a rendezésre felkérték, örömmel elvállalta, jóllehet többnyire színészként dolgozik: "Többnyire nem választom ketté a színészetet és a rendezést. Színészként is akkor vagy jó, ha a szerepeden túl az egészet is átlátod. Az, hogy amatőrökkel is dolgozhatom kifejezetten jó, mert ők még nem fásultak meg, lelkesek, és könnyen gyúrhatók. Egyébként meg a lényeg: ki hogyan játszik."
Az első premier - sós és édes
Este nyolcra összeáll a darab, mire a közönség megérkezik a zuhany sem fenyeget már áramütéssel. A sajtópremier, ha nem is zajosan, de jókedvben telik. A protokoll protokollját városunk főmagisztere, Szabó Gábor adja, aki hosszú oldalakon keresztül olvassa üdvözítő bevezetőjét. Mielőtt a képzeletbeli függöny felgördülne, buzdítására még megtapsoljuk a darab múzsáját, a díszvendéget is: Udvaros Dorottyát. Ha még nem tudnánk, értesülünk, hogy ő ihlette a rendezőt, Széles Lászlót, mivel ugyebár párok ők együtt.
A felütés után nem csoda, ha a színészeknek majd negyed óra kell, mire belerázódnak a futballöltözői szerepbe. A három sportember drámai történetén eztán már jól szórakoztunk. A fogadáson pedig feltálalták Művész ihletőjét, no nem Mariannt, a darabban folyton emlegetett múzsát, nem is Dorottyát, hanem a meccs előtti drukk-kaját: a sóskát sültkrumplival. Tökéletes: sós meg édes egyszerre, úgy ahogy azt Egressy Zoltán drámaírás közben megálmodta.
Pais Szilvia
A darab következő előadásai: szeptember 21-én, október 01-én és 08-án lesznek.
