1921-ben teljesen más arcát mutatta a sárvári Nádasdy-vár. A várárkot keresztülszelő híd két oldalán díszes fasor állt, s mögötte bújt meg a kissé omladozó vár. Majd néhány évtized pusztulás után a várat 1966-ban elkezdték felújítani. Mára a helyzet némileg megváltozott, a vár egy kulturált arcát mutatja, a szó szoros értelmében is, hiszen ma már múzeum működik benne.
Ezzel együtt azonban a híd puszta látványa fogadja az arra járókat, ami nyáron elég zavaró, így a perzselő forróságban az ember alig várja, hogy átérjen a túloldalra a hűs falak közé. Ez a fajta tervezett kopárság azonban nemcsak a Nádasdy-várra jellemző.
A tendencia más magyar városokban is észrevehető. Egyrészt mert a felújítások és átépítések során a fák útban vannak, másrészt a településeket - különösen a belvárosokat, templomtereket, főtereket és intézmények környékét - meghódítja a térkő, a díszburkolat, kell a parkoló, ezért növényeket pedig maximum dézsás kivitelben találunk. A fák, amelyek korábban évtizedekig, vagy épp évszázadokig ott álltak, már nem illenek bele a képbe.
Mondd, mivé lett?
Pedig a fakivágásokkal sokat veszítünk: árnyékot, oxigént, párásító hatást, élőhelyet, szépséget, nyugalmat. A fákat sok helyen problémaként kezelik, nem értékként.
A sárvári Nádasdy-vár körül ugyan ma is meg lehet állni úgy, hogy megpihenünk a fák árnyékában, hallgatjuk a madarakat, ugyanakkor a főbejáratnál átlátunk a várárok felett, mert hiányoznak a fák. Pedig a fák pedig a klímaváltozás elleni küzdelem leghatékonyabb eszközei lehetnének.
A klímaváltozás hatásait már most is érezzük a városainkban, főleg amikor jönnek a hosszabb és forróbb hőhullámok, a csapadékszegény időszakok, és mi ott ragadunk a poros, túlmelegedett utcákon. Ezekben a szituációkban értékelődik fel igazán a fák szerepe, egy nagyobb lombkoronájú fa akár 5-10 Celsius-fokkal is csökkentheti a felszín hőmérsékletét a nyári hőségben, csak azzal, hogy árnyékot ad, párologtat. Emellett pedig képes felfogni az esővizet is.
Ennek ellenére a városok gyakran épp azokat az élő elemeket veszik ki a város szövletéből, amelyek segíthetnének az alkalmazkodásban. Mert a fák nemcsak természetes klímaberendezések, de még a szén-dioxidot is megkötik, ezzel pedig a városok levegőminőségét is javítják, illetve biológiai sokszínűséget hoznak a városokba. A faültetés tehát nemcsak az esztétikum szempontjából fontos, hanem egy válsághelyzetet is kezelni lehet vele. Minden kivágott vagy elfelejtett fa egy elmulasztott lehetőség a túlélésre – vagy legalábbis arra, hogy élhetőbbé tegyük a jövőnket.
A Nádasdy-vár és a történelem viharaiban
A sárvári vár első írásos említése 1327-ből származik, akkor még Károly Róbert király birtoka volt. Majd a Németújváriaké lett, ezt követően pedig Köcski Sándor révén ismét királyi tulajdonná vált. 1390-ben Luxemburgi Zsigmond Kanizsai János érseknek ajándékozta, így lett a Kanizsaiak, a Garaiak, később Ozorai Pipó, végül Nádasdy Tamás birtoka. A tulajdonosváltások azonban nem vetették vissza a fejlődését, a 15. századra zárt udvarú erődített várrá vált.
A 16. század közepére már a Nádasdyak uradalmi központja lett. Az öt olaszbástyás végvárat 1549 és 1562 között építettek ki, ezt a formát őrzi a mai napig. Számos törökellenes hadjáratát innen indította Nádasdy Ferenc, vagyis az „az erős fekete bég”. A halála után özvegye, Báthori Erzsébet is itt élt egy ideig.
A 17. század azonban fordulópontot jelentett. Bár III. Nádasdy Ferenc országbíró dísztermet építtetett ide, a Wesselényi-összeesküvésben való részvétele miatt kivégezték, vagyonát pedig elkobozták.
Ezt követően Draskovich Miklós vásárolta meg, és a Rákóczi-szabadságharc során rövid ideig kuruc kézen volt a vár. A 18. század végén Szily Ádám, majd az Esterházyak, 1803-tól pedig Habsburg–Lotaringiai Ferdinánd Károly Antal lett a tulajdonos. A várat klasszicista stílusban újították fel. Utolsóként a Wittelsbach-ház hercegei birtokolták egészen 1945-ig.
A sárvári vár különlegességét az adja, hogy épségben fennmaradt, hála a folyamatos használatnak és karbantartásnak. 1962-től régészeti feltárások, 1966-tól műemléki helyreállítás kezdődött, amelyet 1978-ra fejeztek be. A Nemzeti Várprogram részeként 2017 óta tervezik a felújítását.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
