Péntek délelőttre a Külgazdasági és Külügyminisztérium egy olyan eseményt hirdetett meg, ahol Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter találkozott volna a Budapesten tartózkodó ifjabb Donald Trumppal. A hivatalos meghívót a független szerkesztőségek ugyan nem kapták meg, de több újságíró is a helyszínre érkezett - számolt be a hvg.hu.
A minisztérium munkatársai először a program csúszását jelezték, majd később közölték, hogy ifjabb Donald Trump mégsem a minisztériumban találkozik Szijjártó Péterrel. Az amerikai elnök fia külső helyszínt kért, a találkozó pedig nem sajtónyilvános lett.
A korábbi hírek szerint
Magyarországra jön Donald Trump fia 2025. April 23. 18:26 ifjabb Donald Trump budapesti látogatása során találkozik Jászai Gellérttel, a 4iG elnökével, valamint részt vesz egy zártkörű díszvacsorán is, ahol előadást tart.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!