Az amerikai elnök legidősebb fia, Donald Trump Jr. pénteken Budapestre érkezik, ahol egy zárt körű rendezvényen vesz részt – írja a Telex a Bloomberg információira hivatkozva. A találkozón jelen lesz Jászai Gellért, a 4iG elnöke is. A látogatás hírét a 4iG erősítette meg az amerikai lapnak, a magyar kormány azonban nem reagált a megkeresésre. A lap forrásai szerint Trump Jr. a héten Szerbiába, Romániába és Bulgáriába is ellátogat.
Trump Jr. a „Trump Business Vision 2025” elnevezésű rendezvénysorozat keretében érkezik a térségbe, amelynek célja a régió üzleti lehetőségeinek feltérképezése – tudta meg a Bloomberg. A program részeként várhatóan jobboldali politikusokkal is találkozik. Donald Trump Jr. a Trump Organization ügyvezető alelnöke, de politikai pozíciót nem tölt be az amerikai kormányzatban.
A lap emlékeztet, hogy februárban Jászai Gellért az Egyesült Államokba utazott Orbán Viktor miniszterelnök társaságában, hogy Elon Muskkal tárgyaljanak. A találkozón szó esett a magyar űripari fejlesztésekről és globális technológiai együttműködésről is. Az egyeztetésre Mar-a-Lagóban került sor, amely után a 4iG részvényeinek árfolyama jelentősen megemelkedett. A 4iG-nél jelenleg tanácsadóként dolgozik Richard Grenell is, aki Trump első elnöki ciklusa idején balkáni különmegbízottként tevékenykedett.