Sokszor már az is kiveri a biztosítékot az embereknél, ha a szomszédjuk valamit csak megjavít otthon. A városi léttel rengeteg zajnak, zajforrásnak vagyunk kitéve, de ez hosszú távon lassan gyilkolja az idegrendszerünket. De mi van akkor, ha történetesen egy olyan helyen lakunk, ahol áll egy nagy, romos épület a szomszédban. Nézegessük a lepusztult épületet napról napra, vagy várjuk - sőt elvárjuk -, hogy valaki felújítsa a vizuális szennyezést?
A csend fontos, sőt elengedhetetlen, ám reggel masszív flexelésre vagy falbontásra ébredni olyan, mintha Skrillexet állítottunk volna be ébresztőnek: fájdalmas. Mégis, ha hosszú távon nézzük, a rendezett környezet megér néhány hét, hónap szekatúrát. Mert egy romos épület nemcsak esztétikailag probléman, de biztonsági kockázatot is jelent. Beázik, amitől hullik a vakolat, penészesedik, megjelennek a kártevők, beköltöznek a hajléktalanok, akik általában csak még jobban lelakják az épületet. Mindez pedig rontja a menekülési esélyeinket, hiszen egy ilyen környéken azért esnek a lakásárak is.
Akármilyen abszurd is, de az építkezésekkel, felújításokkal járó zaj egy ilyen szituációban pénzt termel, mert ha az addig használaton kívüli ingatlan új funkciót kap, az felfelé lökheti a négyzetméterárakat. A zaj tehát ideiglenes, a rendrakás hozadéka viszont tartós. És érdemes az ilyen zajos időszakokra időzíteni a saját házunk, lakásunk kisebb-nagyobb felújítását is, mert ha mi zajongunk, a másik zaja is kevésbé fáj!
Az természetesen jogos elvárás, hogy a felújítást végzők figyeljenek a zajhatásokra, tartsák be a munkaidőkorlátokat, és alapjaiban ne lehetetlenítsék el az egész környék életét. Ezek után pedig szavazzunk:
