Néhány nap múlva érdemes lesz hajnalban az égre nézni

Megcsodálhatjuk a két legfényesebb bolygónk együttállását.

A két legfényesebb bolygó, a Vénusz és a Jupiter alig két holdátmérőnyi távolságra kerül egymástól a keleti látóhatár fölött, így az augusztus 11. és 13. közötti hajnalokon a nyár egyik legszebb szabad szemes csillagászati jelensége lesz megfigyelhető - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint a Földről nézve a két legfényesebb csillagszerű égitest - a Jupiter és az Esthajnalcsillag, azaz a Vénusz együttállása különösen szép látványt fog nyújtani a korán kelőknek.

Szabad szemmel a Vénusz egy tündöklő, rendkívül fényes, fehér csillagnak látszik majd, míg a Jupiter egy nála halványabb, de az égbolt összes csillagánál fényesebb, szintén fehér, csillagszerű égitest lesz

- fogalmaztak a közleményben.

Hozzáfűzték, hogy a páros már most közeledik egymáshoz, augusztus 11. és 13. között pedig "feltűnő közelségbe" kerülnek majd.

svabhegyicsillagvizsgalo.hu/Stellarium-web.org

Ezeken a hajnalokon a páros - amelynek együttállása 12-én lesz a legszorosabb - már hajnali 3 óra előtt felkel, és 4 órára 13 fokos magasságba emelkedik a keleti horizont fölé. Ekkor még a sötét éjszakai égbolton, teljes fényességükben lesznek láthatóak.

Megfigyelésükhöz tiszta, kitakarásmentes keleti látóhatárt kell keresni - írták a közleményben, hozzátéve, hogy a bolygók helyzete napról napra változik majd: a Jupiter látszólag távolodik a Naptól, a Vénusz pedig közeledik hozzá.

Mivel legközelebb csak 2026 júniusában áll majd együtt a két bolygó, azoknak, akik az éjszakákat a Perseida hullócsillagok megfigyelésével töltik, mindenképpen érdemes megvárniuk a hajnalt az együttállás megcsodálására - hívták fel a figyelmet a szakemberek, akik szerint a jelenség szabad szemmel megfigyelve is látványos lesz.

Mint írták, egy kézi binokulár segítségével a vakítóan fényes Vénusz még csillagszerű marad, a Jupiter viszont már aprócska korongnak látszik majd, a Galilei holdak pedig halvány csillagokként tűnnek fel szorosan körülötte. A közlemény szerint csillagászati távcsővel, száz-százötvenszeres nagyításon a Vénusz fényes korongja és 79 százalékos fázisa is megpillantható lesz.

További részletek a csillagvizsgáló honlapján.


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tudtad-e?