Két X sem tartotta vissza a szabálytalan parkolót Szombathelyen

Olvasónk kora reggel botlott bele egy szabályérzéketlen sofőrbe a Szelestey László utcában.

Olvasónktól kaptuk az alábbi fotót, amelyet ma reggel 5 óra 50 perckor készített. A képen jól látható, hogy a két autó között kínzó közelség van, de nem ez a történet egyetlen szépséghibája. Ugyanis, az egyik autó forgalomtól elzárt területen parkol.

Ilyen az, amikor a rendszámtáblák találkoznak
Olvasó

„Előttem X van felfestve, gondoltam úgysem állnak elém legalább a kocsi eleje védve van” – írta olvasónk arról, miért oda parkolta aznap, másnap pedig ez a kellemetlen meglepetés fogadta. A másik autó sofőrjének látnia kellett, hogy hagyja ott az autóját, és mivel a következő „parkolóhely” is X-es, így teljesen mindegy lett volna, hogy a forgalomtól elzárt területből mekkorát foglal el.

Olvasónk is hasonlóan hagyta ott az autóját, előtte pedig a két X
Google Streetview

Azonban valamiért mégis úgy gondolta, hogy ez a tökéletes megoldás, így nyugodtan ott hagyhatja a kocsiját. Olvasónknak pedig maradt a bosszankodás: „7000 forint a sárga parkoló bérlet, ezért fizessek?” – teszi hozzá. Úgy tűnik, hogy ezúttal egy „bérleten kívüli előadásra” is jegyet váltott.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közlekedés