Jelentős változásokat hoz 2026 az autópályamatricák használatában: több megyében féláron vagy még olcsóbban lehet éves matricát venni, új fizetős útszakaszok jelennek meg, és először válik elérhetővé az éves országos matrica részletfizetéssel is – derül ki az autopalyamatrica.hu közleményéből.
Az idei évben három új útszakasz válik fizetőssé Pest, Baranya és Bács-Kiskun megyékben. Díjköteles lesz az M6-os autópálya Bátaszék és az ivándárdai országhatár közötti része, valamint az M44-es Kecskemét észak–Lajosmizse csomóponttól a szentkirályi, illetve a Tiszaug–Tiszakürt csomópontig tartó szakasza.
Az M1-es autópályán ősszel megkezdett, évekig tartó felújítás és bővítés miatt négy érintett megyében jelentősen csökken a megyei matrica ára. Pest, Fejér, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyékben az éves matrica mindössze 15 ezer forintba kerül, ami nagyjából fele a tavalyi árnak.
Szintén kompenzáció jár az M30-as autópálya korábban lezárt szakasza miatt: a Miskolc észak és Szikszó közötti útrész december végi újranyitását követően a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei matrica ára 2500 forintra csökkent.
Újdonság, hogy a 61 760 forintos éves országos matrica már részletfizetéssel, csomagban is megvásárolható. Az autopalyamatrica.hu szerint erre régóta komoly igény volt, mivel sok autósnak gondot okozott az egyösszegű befizetés az év eleji időszakban.
A szakportál arra figyelmeztet: a sok változás miatt nem érdemes megszokásból matricát vásárolni, célszerű kalkulátor segítségével kiszámolni, hogy heti, havi vagy éves matrica éri meg leginkább.
2026-ban továbbra is élnek bizonyos kedvezmények: a mozgáskorlátozottak és a nagycsaládosok – előzetes igénylés után – D2-es helyett D1-es díjkategóriájú matricát vásárolhatnak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!