Honfoglalósan parkolt le valaki a szombathelyi Family Centernél

Mindenhová odalógott egy kicsit, csakhogy „jó helyen” legyen.

Egyik olvasónktól kaptuk az alábbi fotót, amelyen egy fehér kombi látható a szombathelyi Family Center parkolójában. Mondanánk, hogy parkol, de ez a mutatvány jóval több lett egy egyszerű megállásnál. Az autó ugyan belóg a kijelölt parkolóhelyre, de közben a zöldsziget fölé is, és a közlekedést sem segíti éppen.

Honfoglalós parkolás a szombathelyi Family Centernél
Olvasó

A beküldő szerint egy idős hölgy volt a sofőr, és különösen bosszantónak tartja az esetet egy korábbi balesete miatt. A fotó jó mementója annak, hogy a parkolási káosz mögött nem feltétlenül a helyhiány áll, hanem sokszor egyszerű figyelmetlenség – ami viszont nap mint nap feszültséget szül az utakon és a parkolókban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közlekedés