Ki a jó/elég jó anya, ha nem ő? - Pogány Judit átváltozása

Ritkán érzékenyülök el, nem szokásom szentimentális filmeken sem zokogni, de egyvégtében fojtogat valami, már-már elviselhetetlen bánat sugárzik a színpadról. A monodráma egyik ereje a valóságtartama: egy brutális gyilkos édesanyjával Vajda István készített tényfeltáró riportot. Ezekből a vallomás-füzérekből áll maga a dráma. Pogány Judit nincs jelen, csak Molnárné mesél. Pedig jó anya volt…

Koszlott gang, ablaktalan emeleti bérlakás-belső, gázrezsó, zöld konyhakredenc, benne zománcos lábasok, Szokol rádió, a foltokat falinaptár takarja. Tökéletes világ, mint anno nagymamám kiskonyhája, állottságában is tiszta és néniszagú. Belénk markol a nosztalgia. Felsóhajtunk, amikor előkerül a fiókos asztal mélyéből a spárga, vagy a fedeles stokedli mélyéből a Bagarol cipőápoló. A zsebkendőnyi színpad minden részlete realisztikus, egy szobányi múlt, itt felejtett hatvanas-hetvenes évek, ahová becsoszog egy otthonkás, fehérhajú Molnárné (Pogány Judit).

Olyan, mint bárki más, meggyötörtebbnek sem látom, nem akar különb lenni, egy a sok mamuszos öregasszony közül. Mesélni kezd, magyarázni, valakinek, bárkinek. Miért is gyilkolt az, akit ő a világon a legjobban szeret. A Laci, aki baltát vágott a hátába, és édesapja homlokába, majd később gyerekeket kötözött és késelt meg. Mikor olyan rendes fiú volt! Még a börtönből is mindig előbb kiengedték rendes magaviseletéért!

Pogány Judit

A monodrámát zseniálisan megkoreografált színészi-színpadi játék kíséri: a napi rutin, a néni csoszogása, szöszögése. Pogány Judit szinte folyamatosan tesz-vesz, mechanikus mozdulatsorokat végez, látszólag teljesen értelmetlenül: cipőt tisztít, spárgát keres, a gyertyát a dunsztosüvegbe tuszakolja. Előveszi a hírlapot, elvágja rajta a szappant, a morzsalékot gondosan a mosdóvízbe dobja. Lassan csoszog az idő, mintha Molnárné valamire várna, közben néha kitekint a folyosóra. És mesél, monologizál: ahogy magunkban dünnyögni szoktunk, a brutális gyilkos gyerekkoráról, és a bűnökről. Börtönbüntetésekről és a börtönben eltöltött évekről. Aztán egyre zaklatottabb, ahogy a múltbéli emlékek közt a halálos ítélet ténye felé közelítünk.

Régimódi kibeszélő-show ez, belesajdul a szív, mert van megoldás. Mi nézők megkapjuk a választ: miért nem volt a megtört, szívét-lelkét Laci fiára áldozó anya, elég jó. Molnárné könyörtelenül és szívszorítóan áll egyedül a világban. Kiszolgáltatva mindenkinek, utolsók közt is a legutolsó. Megtiporva, kisemmizve, feketén és bemocskolva. És csak érzi, kell lenni valami bűnének, és nem érti, nem tudja: mit és hol hibázott. Miért nem volt elég jó anya? Életét arra szenteli, hogy fia és maga bánatán szomorogjon. Tragikuma abban áll, hogy bűne nem lehet bűne, hisz önmagában volt kevés fiának, nem volt elég, pedig mindenét odaadta érte.

Pogány Judit
Ez a legdrámaibb, mert csak a néző érti meg, a néni nem. A magyarázatot a múltból maga a „gyerek” szolgáltatja, az édesanyja csak felolvassa a fiú szövegét, hogy nekünk bizonyítsa, mennyire okos is a gyerek. A szöveg azonban kőkemény, az ő kirekesztettségéről és meg nem értettségéről szól. Mitől is lett Laci pszichopata: valahogy úgy formálódott, mint ez a játék, látszólag összefüggéstelen, apró és lényegtelennek látszó mozzanatok sorából, egymást erősítve, aztán a végén valami összekattant benne. Nem figyeltek rá eléggé, nem lehetett önmaga, tán meg is erőszakolták.

Molnárné végtelen bánata a kétértelműség fájdalma: szereti fiát teljes lelkéből, és a szeretet kiragadja őt önmagából fia bűnösségébe, és minél jobban szereti fiát, annál jobban érzi és annál inkább gyötri magát. Csak fiánál találhatna menedéket, de fia nincs, így hát nincs hova és kibe kapaszkodnia. Nincs menekvés és feloldás. Úgy viseli szívében titkát, mint egy nyílhegyet, amely egyre mélyebbre fúródik belé anélkül, hogy elvenné tőle az életet, és csak addig él, amíg ez a nyíl a szívében van, ha kihúzzák, ő is meghal. Eggyé vált Lacival, csak néha ejt szót kacska kezű István fiáról, mintha ő nem is létezne. Akkor válik fontossá, amikor eszébe jut: tán neki adhatná Laci óráját. Az idejét?

Megrázó dokumentumjáték ez. És ritka jó színház. Katartikus erejű szöveg. Pogány Judit nincs, csak Molnárné van. A színészi alakítás tökéletes mimézis, mi is eggyé válunk vele. Hosszú percekig tapsolunk neki: nem akarjuk elengedni, annyira üres és hideg amúgy minden. Féltjük.

Az előadást május 20-án, a szombathelyi Weöres Sándor Színház Thea-tér Stúdiószínpad programjában láttuk...
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra