Mégiscsak van valami biztató abban, hogy az ezredforduló után az egyik legtöbb nézőt vonzó film egy a jó és a rossz harcáról szóló szép mese.
Ez a mostani világunk, úgy tűnik, minden eddiginél fogékonyabb az ostoba túlzásokra. J. R. Tolkiennek, az oxfordi Pembroke College egykori befutott, jobb sorsra érdemes nyelvész professzorának 1954-ben megjelent könyve, a Gyűrűk Ura, huszonhárom évvel első kiadását követően megkapta Az Évszázad Legjobb Könyve címet, huszonötezer brit szavazata alapján. Maga az ötlet - huszonötezer embert faggatni az évszázad legjobb könyve felől - előkelő helyet foglalhatna el az évszázad legnagyobb marhaságai között. Elnézve az otthoni paperback-kiadás hátoldalán található fotót, meggyőződésem, hogy Tolkien jót kacagott volna e "kitüntető" címen, ha megéri.
A legek aztán folytatódtak. A Trilógiából most megcsinálták az eddigi legdrágább filmet (kétszázhetvenmillió dolcsi), 2000 db színészóvó gumikarddal és 1600 pár egyedi műanyagfüllel. (A költségek átszámítása forintra ideg- illetve érrendszeri betegségben szenvedők számára orvosilag kifejezetten ellenjavallt!)
Mi meg beülünk, és tátott szájjal nézünk, mint a moziban. Három órán keresztül. Még a pattogatott kukoricát is csak úgy röptében nyeljük, rágás nélkül, nehogy a fogak őrlő mozgása akár egy pillanatra is lazítson a szájtátó izmoknak a koncentrált figyelemmel együtt járó merevségén.
Jó, jó. A film persze lenyűgöző. Vitathatatlan erényei közé tartozik például az írott szöveg lehetséges mértékig való tiszteletben tartása. A 120 technikus is kitett magáért, bár a hasonlóan látványos Harry Potter-filmben sokkal diszkrétebben, mondhatni ízlésesebben működtek a speciális effektek.
Sok mondanivaló a színészi munkáról sem lehet. Jó és rossz küzdelmének ennyire lecsupaszított, leegyszerűsített bemutatása igazán nem követel túl nagy erőfeszítés a színészektől. A gyűrűhordozó Zsákos Frodót alakító Elijah Woodot leginkább az teszi alkalmassá szerepére, hogy a kétségbeesés jeléül képes huzamosabb ideig pislogás nélkül nyitva tartani a szemét. A tisztesség kedvéért meg kell jegyezni: a karakter megformálásához nincs is szükség ennél sokkal többre. Gandalf idő előtti eltűnése már csak azért is sajnálatos, mert az őt megjelenítő Ian McKellen játékában legalább volt némi fantázia.
Az operatőr, Andrew Lesnie viszont piszkosul eltalálta, hogyan kell a középföldiek nézőpontjából láttatni a gonosz erők oldalán küzdők hatalmas, fekete lovakat. A film képi világában ezek a rendkívül erős jelenetek fölülmúlnak minden digitális trükköt. Észrevehette ezt a forgatás 274 napjára a stábot szülőföldjére, Új-Zélandra magával cipelő rendező, Peter Jackson is. Jócskán adagolt e lovasjelenetekből, melyek százszor nagyobb feszültséget képesek teremteni, mint az a rút pofájú, fiatal teremtmény létére rendkívül ápolatlan fogsorú fantázia-ocsmányság, aki a film vége felé, ha nehezen is, de csak elveszíti a fejét.
Az elköltött százmilliók legfontosabb tanúsága talán az lehet, hogy felesleges és értelmetlen vállalkozás mértéktelenül felpörgetni valamit, ami a saját idejét járja. A Gyűrűk Urára rá kell szánni a neki megfelelő időt. Olvasni kell.
Ui.: Csak megjegyezném, a film már az első vetítési héten behozta Amerikában a készítés költségeit. Azóta is rekordokat dönt világszerte, és nagy esélye van arra, hogy a világ "leg" mozija legyen. És ha már döntenem kellene, teljesen egyetértenék: inkább a jó-rossz harcáról szóló szép mese ez a "leg", mint bármi más. Ja, és a 13 éves fiam a jövő héten nézi meg negyedszer. Ő olvasta-látta a Harry Pottert is, de állítólag az mit sem ér a Gyűrűk urához képest... (Szerk.)
A filmet január 23-ig játssza a szombathelyi Savaria mozi
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
