A citrompótló és a szójapörkölt évszázadában már arcizmunk sem rándul, ha valaminek a feldolgozásáról, vagy újraértelmezéséről hallunk. Pláne ha feledésbe merültnek hitt filmekről van szó, hiszen azok az utóbbi időben egyébként is oly gyakran kerültek újgenerációs rendezőpalánták kezei közé. A Tripla vagy semmi (Oceans Eleven) szintén egy újrafelhasznált termék: Steven Soderbergh "A dicső tizenegy" című klasszikusról fújta le a dramaturgiai porcicákat, hogy aztán felturbózhassa egy kiválóan produkáló színészcsapattal, illetve az íratlan hollywoodi szabályoknak megfelelő fokozott tempóval, még csak esélyt sem adva a nyájas nézőnek arra, hogy akár egy pillanatra is kérdőjeleket fogalmazzon meg a logikai láncolattal kapcsolatban.
De miért is keresnénk mélyebb tartalmat egy olyan kimondottan valósághű sztori mögött, ahol a börtönből feltételesen szabadlábra bocsátott Danny Ocean (George Clooney) alig szippant a friss levegőből, de máris belevág egy monumentális terv kidolgozásába, amelyhez ráadásul még egy szokatlanul fegyelmezett bűnbandát is összeverbuvál. Cinkeskezű hamiskártyás, flaszter-szlengben beszélő feka bombaspecialista, nyugdíjazott mesterszínész, mindenre figyelő számítástechnikus, gumitestű kínai - minden egyes résztvevő valóságos aduász, de vajon sikerül-e a lapokkal leteríteni a főgonoszt megtestesítő Terry Benedict (Andy Garcia) Las Vegas-i kaszinótulajdonost, aki még saját feleségét is eladná néhány tízmillióért? Ez utóbbi már csak azért sem elhanyagolandó kérdés, mivel a minden hasonszőrű filmben kötelező szerelmi szálak egészen Benedict aktuális feleségéig, a pritivumenre kísértetiesen hasonlító Tessig (Julia Roberts) vezetnek, aki - ki hitte volna - a szuperrablás szellemi atyjának egykori hitvese. Dannynek veszteni nem, nyernivalója annál inkább akad: a 160 millión túl férfiúi becsületét is igyekszik visszalopni magának, s egyúttal bizonyítania tepsiszájú exnője előtt.
A gyakran szavak nélkül is kommunikáló Rusty (Brad Pitt) segít neki a lehetetlennek tűnő misszióban: kaszinókat kifosztani ugyanis mindezidáig csak három embernek sikerült, közülük a legügyesebb úgy tizenöt méternyire jutott a kijárattól, aztán őt is telepakolták a hatóságok ólommal. A piszkos tizenkettőre asszociáló kis csapat feladata, hogy a Fehér Házéval vetekedő biztonsági rendszert kicselezve angolosan távozzon a tetthelyről, annyi szajréval, amennyiből akár olajköztársaságot is vehetnének maguknak. Tervüket mindössze Benedict minden részletre kiterjedő, sohasem lankadó ébersége veszélyezteti: kaszinójában például senki sem ejthet el egy köhögést anélkül, hogy ő ne szerezne tudomást róla öt másodpercen belül.
A legkevésbé sem kiszámíthatatlan eseményeket olyan vizuális keretbe helyezi a már Oscarral is büszkélkedhető rendező, amely a nevetségessé válás messziről való elkerülésével szórakoztat. Egészen hitelesnek tűnő, ám a való világban igazából soha le nem játszódó képsorok teszik izgalmassá a produkciót, váratlan csavarok beszúrogatásával ügyelve arra, hogy véletlenül se laposodjon el a bankrablósdi. Mert hát ugye nem is olyan nagy ördöngösség egy segélykérő hívást átirányítani egy magántelefonra, kiiktatni egész Vegas áramellátását a grandiózus Klitschko - Lewis boxmeccsen, vagy úgy elvezetgetni egy furgont, hogy annak sofőrjének hűlt helyét találják a kommandósok... Ambrus Attila nyomdokain haladni márpedig igencsak felemelő érzés. :-)
Savaria nagyterem: 02. 21 - 02. 27: 16.15, 18.30 és 20.45-kor, 21-22-én és 25-27-ig de.10.00-kor is.
