Apokaliptikus képet festett néhány hónappal ezelőtt Spiró György a hazai oktatási rendszerről a 168 órában. Egyetemi hallgatóiról írja a következőket: ma már a legtehetségesebbek sem mind képesek normális, alannyal, állítmánnyal, tárggyal korrekten ellátott, nem nagyon bővített mondatokat leírni ... és képtelenek aránylag árnyaltan kifejezni magukat az anyanyelvükön. Tudatlanságuk az észak-amerikai vagy a nyaszföldi diákokéval ér fel, és ez a jövőben sem fog változni.
Na igen, valahogy úgy érezzük, minél hosszabb az iskolai év, minél több a tanagyag, annál gyengébbek a gyerekek.
Már matekból is lecsúsztunk...
Kemény szavak, s a magyar diákok eredményeiről a hazai sajtóban időről-időre fölbukkanó sikerjelentések tükrében igazságtalannak is tűnhetnek. Pár héttel később aztán kiderült: Spiró sorai nemhogy elferdítenék, inkább megszépítik a valóságot. Legalábbis, ami az észak-amerikai összevetést illeti.
A Magyar Narancs Ökör lesz belőled, a Népszabadság pedig Sokkolt a Pisa-teszt címmel közölt írást arról a vizsgálatról, amelyet 32 OECD ország több mint százezer 15 éves diákja körében végeztek még 2000-ben. Ennek összegzése szerint az olvasás és szövegértés területén az USA tanulói a bántóan középszerű 15., míg a magyarok az ennél cseppet sem előkelőbb 19. helyen végeztek. Matematikából a 21. hely jutott nekünk, az USA-nak a 19. A kutatás sajnos nem terjedt ki nyaszföldi kölkökre. Spiró tehát ugyancsak nagyot tévedett. Diákjaink tudatlansága - úgy tűnik - jócskán meghaladja az észak-amerikaiakét.
Lexikális tudás még van, problémamegoldó képesség nincs
Lehet persze hümmögni e felmérés újszerű volta miatt. Kétségtelen: a Pisa-teszt nem a lexikális tudást kérte számon, hanem a problémamegoldó képességet. Ettől azonban még nem kevésbé siralmas, hogy gyerekeink az új ismeretek önálló elsajátítása terén a leggyengébb teljesítményt nyújtották. Ilyen helyzetben legfeljebb az utolsókról szóló kopott Charlie-dal nyújthat némi vigaszt.
Németországban az eredmények hatására megkongatták a vészharangokat. A politika legmagasabb szintjeiről törtek fel a kétségbeesés hangjai, fogalmazódtak meg a helyzet megváltoztatására irányuló cselekvési programok, a sajtó meg hetekig csámcsogott a témán.
A mögöttünk kullogók Ferrarira váltottak
Itthon viszont hiába hegyezzük a fülünket. Mintha nem történt volna semmi. Mintha minden a legnagyobb rendben volna. Még csámcsogást is alig hallani. A tények azonban ettől még tények maradnak: ha nem teszünk sürgősen valamit, oktatásunk versenyképessége egy aszfalton szétkent éti csiga módjára marad el az évtizedeken keresztül mögöttünk kullogók tűzpiros Ferrarija által kavart porfelhőben.
Védett csigánkat azonban valahogy mégis csak meg kellene menteni. Némi törődést igényel csupán. Na nem éppen olyan jellegűt, hogy mondjuk a racionalizálás jegyében osztályok vagy épp iskolák megszüntetésével mesterségesen fölpumpáljuk a csoportlétszámokat, nehogy véletlenül mindenki megszólalhasson az órán legalább egyszer.
Nem is csupán pénz kérdése ez az egész (persze az is). Finnország a tizedik, Dél-Korea a tizenötödik az egy főre eső ráfordítások terén. Kapaszkodjunk meg: a Pisa-teszt legjobb "helyezettjeiről" van szó!
Van ahol öröm, nem stressz az iskola
Talán nincs rendjén az sem, hogy hatéveseink felvételivel és prognosztizálható gyomorfekéllyel kerülhetnek csak be a jobb általános iskolákba. Hogy kisírt szemű anyák aggódnak nyolcéves gyermekük olvasásból kapott négyese miatt, mert ügyvédi pályára készül a nebuló. Hogy remegő orrcimpájú, vérben forgó tekintetű apák fenyegetőznek a kedvenc kanári nyakkitekerés által történő likvidálásával, arra az esetre, ha a kölyök nem hozna jobb jegyeket.
Északi rokonainknál a gyerekek hétévesen, felvételi, szelekció és szakosodás nélkül ülnek be a kilencosztályos iskola padjaiba. A finneknél osztályozni is csak tizenhárom éves kortól kötelező. Az első válogatás pedig csupán a tizenhatodik életévet követően történik.
A tanári kar - ne is minősítsük...
És még valami: a tanárok. Hatéves egyetemi képzés, az európai átlagnál magasabb anyagi és erkölcsi megbecsülés. A nálunk aktuális helyzetről Spirónál ezt olvashatjuk: A mai magyar gyerekeket lelkes idealisták, valamint fáradt, kiábrándult, az órát szétfecsegő, kelletlen, öreg gyerekgyűlölők, továbbá azonnali kezelésre szoruló tébolyultak tanítják.
Valami igazsága mégis csak lehet a Pisa-tesztnek. Gond van a problémamegoldó képességünkkel. Más különben - ilyen tradícióval a hátunk mögött - hogy juthatott idáig a hazai közoktatás?
