Aki tegnap este besétált a mozi aulájába fél 10 körül, az valami ilyesmit gondolhatott: „Hogy itt mennyi ember van! De vajon miért áll mindenki a lehető legtávolabb a színpadtól? Talán a Nils-es srácoknak H1N1-ük van?” Ugyanis amíg a terem hátuljában csak az emberek között átbujkálva lehet közlekedni, addig a színpad előtti 10 méter teljesen üres volt. Eltekintve persze a fotósoktól, akik a legnagyobb tömegben és a legnagyobb pangásban is az első sorban ugyanolyan fáradhatatlan kattogtatják gépeiket.
A koncertjük végére azonban változott a kezdeti felállás: Pogi, az énekes - aki szívtépően érzéki hullámos hajába tűzött anyukájától csórt napszemüvegben hívogatott mindenkit előre - és a Hello című számuk - amit én imádok - karba tett kézzel elérték, hogy a színpad előtt veszettül ugráló-táncoló közönség keletkezzék. Egyszóval nagyon-nagyon jók voltak!
Búcsúajándék a lányoknak
„ - Ez az utolsó alkalom, hogy látjuk a Kaukázust. - Nem igaz, Pesten játszanak utoljára! - És oda elmegyünk? - Nem. - Hát akkor? Mondom, hogy most látjuk őket utoljára, tökfej.” A mozi aulájának méretét figyelembe véve (kb. 400 fő fér be emberséges módon), szinte természetes, hogy teltházas koncertet adtak. Tényleg sokan jöttek el, hogy mégegyszer tiszteletüket tegyék a Kaukázus előtt, akik most egy darabig nem fognak majd koncertet adni. Hivatalosan Pesten, január másodikán, a Gödör klubban láthatják őket utoljára azok, akik ugye elmennek…http://mork.nyugat.hu/tartalom/article/update/44239 Addig is, mint egy búcsúajándék, minden szép lánynak megengedték, hogy felmásszon a színpadra, és ott táncoljon közöttük az utolsó szám erejéig. Az ötlet nagyon jól sikerült, a komplett első sor felkászálódott a deszkákra, és cseppet sem szégyenlősen tomboltak tovább.
„Sárga zsiguli, nyáron ez a tuti…”
A Vad Fruttik már kedvesen támolyogva vették a lépcsőfokokat a színpadra való feljutáskor, a késői időpont és az alkohol összhatásaképp. A kis csúszás miatt az első szám alatt hangoltak be, így az énekbe néha az eredeti dalszöveg helyett „Kéne még egy kis monitooor nekem!” és hasonlók keveredtek, ami alapvetően nem csökkentette a számok élvezhetőségét, sőt, kifejezetten vicces volt. Az egyik lány kicsit elkésett, és most jutott eszébe, hogy felmásszon a színpadra, megsimogatta az énekes hátát, majd a másik oldalon leugrott. A szintis értetlenül nézett rám, mire én vállat vontam.
A minifesztivál érzésről…
Örömmel tapasztaltam, hogy még mindig ott van a kivetítő a falon, amit az előző esti Ladánybene koncerten vettem észre. Az ötlet, hogy a hátul állók is intim kapcsolatba kerüljenek a zenekarral örvendetes, de talán a megvalósítást lehetne még tökéletesíteni, ugyanis mikor a mozi megtelik - ami ugyebár elég gyakori - akkor az emberektől egyáltalán nem látni a kivetítő nagy részét.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
