Ritmust a börtönbe!
A Savaria Karneválon figyelt fel egy bírónő az Ataru ütőegyüttesre, s miután kiderült, hogy a csapat művészeti vezetője ismerőse, eszébe jutott, hogy a börtönben is felléphetnének. Úgy gondolta, az az energia, lüktetés, amit a csapat képvisel, jól hasznosulhatna az elítéltek körében... Januárban valóra is vált a terv.
A koncert előtti dobcipelés, a felszerelés mozgatása komoly fizikai munkát igényelt, de mindez semmi volt ahhoz képest, amit a 11 tagú együttes ezután produkált a színházteremben. Ez a fajta dobolás rendkívül megterhelő, talán videónkból is látszik, mekkora erőkifejtés kell hozzá.
Az elítéltek egyre jobban ráéreztek a dobszó ízére, ritmusra jártak a lábak és a kezek. A számok végén egyre hosszabb és erősebb lett a taps.
A koncert végeztével a rabok kérdezhettek. Az elítéltek kíváncsiak voltak többek között arra, hogy a tagok a dobolásból élnek-e (nem), mennyit gyakorolnak (minimum heti két alkalommal), hogyan edzenek a dobolásra (futnak is a dobolás mellett), miért pont a japán kultúra mellett döntöttek...
A kérdezősködésből azután beszélgetés lett, ahol szóba került, mennyire másként látják a japánok a világ folyását és mennyit tanulhatnánk tőlük. Vörös Emil, az együttes vezetője beszélt arról, hogy Japánban az idős embereket tisztelet övezi és van, aki már negyven éve ugyanabban az együttesben zenél. Kérdésre adott válaszból megtudtuk, hogy eddig nem történt komoly baleset elszállt ütő miatt. Nem kellett újra vakolni a mennyezetet és eddig összesen csak egy embert talált el az ütő, de az is csapattag volt. Igaz, már nincs az együttessel. (Nagy nevetés a teremben.) Egy nagyon ízmos elítélt arra volt kíváncsi, vajon nyugtat-e a dobolás?
Miért, idegesnek látszom?
- kérdezett vissza a vezető dobjára támaszkodva....
- Mi kulturális missziónak tekintjük ezt a fellépést. Ha a minket néző, hallgató 160 elítélt közül csak egynek megváltoztattuk a gondolkodását, akkor már nyert ügyünk van. Volt közülünk, aki kicsit tartott a fellépéstől. Ám amikor az első szám alatt az első sorban egy megtermett ember azt mondta a mellette ülőnek: ez jó! mindenki megnyugodott. Ennyit én még nem beszéltem koncert után, mint most. Tetszett, hogy kérdeztek és hogy jókat kérdeztek
– mondta el a Nyugatnak a börtön folyosóján az Ataru 38 éves művészeti vezetője.Az Ataru és a japán dobok
A csapat 2006-ban alakult - eredetileg még szélesebb repertoárral - a kőszegi Budaker Gusztáv Zeneiskola ütő tanszakán. Miután elvállaltak egy japán dobos darabot annyira megtetszett nekik ez a fajta zene, hogy erre indultak tovább, ezt fejlesztik. Hazánkban rajtuk kívül még egy csapat van, aki ezt az utat választotta. A hangszerek ugyanolyanok, mintha Japánból hozták volna őket, de mind itthon készült, Magyarországon, pontosabban Kőszegen. Pontos másolatokról van szó, ami precíz munka eredménye és Vörös Emil kezét, kitartását dicséri.
Börtön és művészet
A Szombathelyi Büntetés-végrehajtási Intézetben jó lehetőségük van az elítélteknek szépérzékük fejlesztésére. Szakkörökön, foglalkozásokon vehetnek részt, és bár férfiakról van szó, mégis sokan élnek a lehetőséggel. A folyosót díszítő festményeket is mind elítéltek készítették, amiből most Olvasóinknak is megmutatunk néhányat. A falon egy Tolsztoj idézetet is találtunk: „A művészet olyan tevékenység, amelynek az a célja, hogy a legmagasztosabb és legjobb érzéseket, amelyeket az emberek átéltek, közölje az emberrel.”
