Filmszemlén a „szombathelyi” Czukor Show

A Czukor Show Dömötör Tamásnak, a szombathelyi színház főrendezőjének első nagyjátékfilmje - amiből filmkópia is készült. A celeb Árpa Attila mellett a sajátos Füst Milán átiratban a szombathelyi társulat tagjai is kulcsfontosságú szerepeket játszanak. A kibeszélő showba ágyazott Boldogtalanok márciustól országos vetítésen!

Szombaton a 41. Magyar Filmszemlén nagyjátékfilm kategóriában száll ringbe a Weöres Sándor Színház főrendezőjének, Dömötör Tamásnak mozifilmje, a Czukor Show. (Február 6-án, 17-30-kor a Palace MOM Park 1-es termében.) A kibeszélő-showba ágyazott Füst Milán átirat nem ismeretlen a szombathelyi színházbarátok előtt, hiszen pár éve a Kamara Savariában a színpadi változat nagy sikerrel futott, a POSZT-on és tavaly a Vidor fesztiválon is aratott.

Árpa Attila remekül hozza a tv-producer figuráját

A film nem egy hagyományos színdarab-adaptáció – derült ki a rendezővel, Dömötör Tamással (Dömével) történt beszélgetésünkből. Az ötlet eredendően filmre született, Döme a Czukor Show-t először filmforgatókönyvként írta meg. Maga a kibeszélő-show, amely a színdarab formai alapját adta, csak egy része a filmes sztorinak. A másik része azt a társaságot mutatja be, akik ezt a kereskedelmi csatornát működtetik, akik a tragédiából hasznot húznak, és bedarálják a szerencsétleneket. A filmbéli showban, a színdarabhoz hasonlóan, szintén öt vendéggel találkozunk. Ott lesz a vidéki cicababa (Péter Kata), az egyszeri hentesmester és ingatlanos Imre Béla (Szabados Mihály), a majdnem értelmiségi csapodár apa (Anger Zsolt), a megszürkült neurotikus feleség (Vasvári Emese), és a babalelkű szerető (Csonka Szilvia).

A színdarabhoz képest azonban sokkal nagyobb szerep jut a műsorvezetőnek, Milánnak (Czukor Balázs), és Alexnek (Simicz Sándor), akik többek közt működtetik a show-t. Van egy producer is, akit Árpa Attila alakít: „Nagyon jól hozza a figurát, a magyar néző szét nem szedi, mi igaz belőle és mi nem.” – tette hozzá Döme.

Dömötör Tamás
Mészáros Zsolt

A forgatás mindössze tizenegy napig tartott

A mozi 110 millióból készült, hozzávetőlegesen harmadannyiból, mint egy átlagos magyar nagyjátékfilm. „Persze Magyarországon készülnek sokkal kevesebből is mozik. Az első filmemhez, a Premierhez képest a Czukor Show költségvetése nyolcvanszor nagyobb volt. Ez a különbség a történetből is fakad, hiszen ez a történet roppant technikaigényes volt. Ráadásul bonyolultabb, 40 fős statisztériát működtettünk benne, és maga a darab is sokszereplős. A színészeket is csak úgy tudtuk kifizetni, hogy mindenki jutányos áron dolgozott.” – tette hozzá Döme.

Két hazai producer és egy svéd koproducer teremtette elő a szükséges finanszírozási hátteret. A költségvetésükben jelentős tételnek számított a negyvenmilliós közvetlen állami támogatás, amit a Magyar Mozgókép Közalapítvány pályázatán nyertek el. A fennmaradó több mint hatvan százalékot kisebb támogatásokból szedték össze a producerek, Döme ezek közül kiemelte a Group 4-t, a Weltautot, a Millenáris Kht-t, a Rézangyalt, és az egyetlen szombathelyi érdekeltségű céget, a Humán Operátor Kft-t. (Az alpolgármester Czeglédy Csaba cége. Szerk.) Valamint Jordán Tamást és a Weöres Sándor Színházat, akik ugyan nem anyagilag, viszont hathatósan támogatták a produkciót.

Czukor Show
Czukor Show a szombathelyi előadáson
sadness

Szombathelyi premier márciusban!

A Czukor Show forgalmazását a Hungaricom Kft végzi: a film márciusban 50 kópiával lép a mozi-piacra. (Nem csupán az art-ok, hanem a pláza-mozik is műsorukra tűzik.) Döméék a Savaria Moziba (a budapesti bemutatóval egy időben) szombathelyi premiert is terveznek.

Czukor Show

Egy fiktív országos televízió kibeszélő showjába érkezik egy vidéki férfi és "udvartartása". A téma: „Ma rendbe hozom a családomat". A társaságot a férfi hat éve nem látott húga hívja össze. El nem mondott érzések, ki nem beszélt fojtások mozgatják a kompániát, csak az alig felnőtt szerető látja aztán tisztán a helyzetet.

A film két drámát mutat be egyszerre. Egy szerelmi háromszög szomorú történetét Füst Milán: Boldogtalanok című színműve alapján, illetve a "dráma drámáját", hogy egy családi tragédia hogyan válik árucikké és médiaeseménnyé, ha a kényelmetlen "utó- és mellékhatásoktól" megszabadítják a befogadót. Ehhez érkezik egy nyugat-európai befektető, hiszen a kelet-európai médiapiac csábos befektetés, gazdaságilag mindenképpen. Más meg úgysem számít.

rendező/director: Dömötör Tamás, f/sc: Dömötör Tamás, o/ph: Tóth Widamon Máté, z/m: Eppel Soma, v/ed: Lenkey Richárd, h/sd: Juhász Róbert, d/a.d.: Pintér Réka, j/cost: Makány Márta, sze/cast: Anger Zsolt, Árpa Attila, Csonka Szilvia, Czukor Balázs, Péter Kata, Simicz Sándor, Szabados Mihály, Vasvári Emese, r.assz/ass.dir.: Nagy Júlia, gy/p.m.: Mátis Inez, co-p/co-p: Martin Persson, p/p: Mátis Inez, Pusztai Ferenc, támogató/supported by: Magyar Mozgókép Közalapítvány, Group4, Human Operator, Rézangyal, Welt Auto, koprodukciós partner/co-production partner: Anagram Produktion AB, gyártó/p.c.: Dropout-Film Kft., KMH Film, 2010, színes/colour, 80 perc/mins, 35 mm, Dolby Stereo, www.czukorshow.hu

IDŐPONTOK • 2010. február 6. 17:30 - Palace MOM Park, 1-es terem
• 2010. február 6. 22:00 - Palace MOM Park, 4-es terem
• 2010. február 7. 14:30 - Palace MOM Park, 4-es terem
• 2010. február 8. 12:15 - Uránia Mozi, Díszterem

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Disznók a Farmon – a demokrácia csődje pornóiparon innen és túl

A szombathelyi Weöres Sándor Színházban, debütált meghívott közönség előtt Dömötör Tamás Orwell átirata, az állatok nélkül maradt vezérelvű Farm Bt.

”A rendezők a legjobban akkor járnának, ha először újságírást tanulnának”

Dömötör Tamást a TV Paprika extravagáns szakácsaként ismertük meg. Készített dogmafilmet, stúdiószínházat szervezett, most a Farm Bt. premierjére készül. Jövő tavasszal pedig elkezdi írni 9701-et...

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra