Spiró György megjegyzése szerint: színházi kritikát írni időpocsékolás. Aki meg akarja nézni a darabot, az úgyis befizeti magát, aki pedig nem kíváncsi rá, minek is olvasna arról, ami ugye nem érdekli. A következő sorokat – Spirót kicselezve – nevezzük inkább képes beszámolónak…
A mottó: egyenlők közt mindig lesznek egyenlőbbek…
Orwell Állatfarmjának műfaji megjelölése „tündérmese”, ebből a szombathelyi társulat egy keserédes, hétköznapi tragikomédiát fabrikált. Erotikus betétekkel, szigorúan nagykorúaknak. Tündérmese, szól cinikusan az eredeti műfaji megjelölés. Az emberi karakterekké átformált szereplők ex-pornósok, akik a televíziós műfaj legalján dolgoznak, mindannyian jámbor lények. Számukra a szakma csúcsát a Kenó-sorsolás jelenti. Függetlenedni akarnak, törnek-zúznak érte, a szabadsággal azonban egy pillanatra sem tudnak mit kezdeni. (Ismerős?)
Egyenként, szakmailag és emberileg mindannyian értékesek, csak így együtt nem tudnak semmi értékeset kisütni. Egyre valók: Budapest Tv-s színvonalú blőd reklámok tömegtermelésére. Mire kicsit összeszednék magukat, az iparágat uraló sima modorú cápák bekebelezik őket. Vesztesek, még szánalom se jár nekik. (Ismerős?)
Döme és a társulat olyan technikai újításokat vezet be, amellyel átalakítja a hagyományos színházi kereteket, beépíti a színház világába a tévés műfajokat. A színpadon ténylegesen többnyire csak hétköznapi szituációkat látunk, az információ jó része a képernyőkből érkezik. Beleláthatunk abba, miként is készül a vizuális kommunikáció legszínvonaltalanabb végterméke, és magát a végterméket is szemügyre vehetjük. Három síkon zajlik a mese: ott van a színpadi játék, a stúdióból közvetített felvétel, és maga a kész film. Hogy mindez együtt miként adja ki a történetet? Meglátják.
A balfék disznók mi magunk vagyunk
Döme (és pornós-filmes stábja) technikai trükkökkel dolgozik, játszik, mer belenyúlni, klasszikust nyersanyagnak tekinteni, de közben nem szándéka üresen, stilárisan művészkedni. Az egyenes beszédet szereti, kibeszélni a nyavalyákat. A Farm bt színészeinek (kiemelés és felsorolás nélkül) legnagyobb érdeme: felmutatják, nem csupán a képzeletbeli múltban és jelenben, hanem a mindennapokban, közöttünk is történnek sorstragédiák, a drámákban élünk, a gonoszok, besúgók, manipulátorok, haszonleső sarlatánok itt élnek bennünk és közöttünk.
A végeredmény, gyanítjuk, borzolja majd a kispolgári kedélyt, mert formabontó, realisztikus és szemtelen. Számos hibájával együtt szerethető, lehet rajta kacagni, és lehet tőle szorongani. Nem árulunk el többet, nézzék meg, aztán egy képzeletbeli borospohár mellett, itt a cikk alatt, vitassuk meg... Kíváncsi vagyok ...
