A világ egyik legnagyobb autógyártó konszernjének számító Stellantis csoport Magyarországra helyezi elektromobilitási stratégiájának kulcselemét, a 45 milliárd forintos beruházás nyomán biztossá válik a szentgotthárdi Opel-gyár jövője - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
A Stellantis a szentgotthárdi Opel-üzembe hozza elektromobilitási stratégiájának kulcselemét, ahol így a hagyományos meghajtás mellett már az elektromos motorok gyártása is megkezdődhet, ráadásul az ehhez kapcsolódó kutatás-fejlesztési és tesztelési tevékenységek is odaköltöznek - tudatta.
"Ez a részben termelésre és részben kutatás-fejlesztésre irányuló beruházás összességében 45 milliárd forintos értéket képvisel. Létrejön 110 új munkahely, s a kormány tízmilliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít ehhez" - mondta.
Majd hangsúlyozta, hogy a vállalat harminc országban rendelkezik gyártóbázissal, ami azt jelenti, hogy legalább ennyi vetélytársa volt Magyarországnak a beruházásért folytatott éles versenyben.
"Az idő rohan, viszont úgy tűnik, hogy Szentgotthárd szerepe állandó tud maradni az Opel, vagyis most már a Stellantis konszern fejlesztésein belül" - fogalmazott, arra is kitérve, hogy ez még tovább erősíti a magyar-francia gazdasági kapcsolatokat a beruházási és a kereskedelmi oldalon egyaránt.
Mi több, a szavai szerint azért is külön értékes ez a siker, mert az országban jelen lévő öt, azaz rövidesen hat autógyártó közül ez az egyetlen egyelőre, amely magyar menedzsmenttel működik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!